Ismét nagyot „ment” a kamarai tantárgy
A projektek bemutatásával lezárult a „Kamara a vállalkozásokért” tantárgy idei tanévének második szemesztere a Széchenyi István Egyetemen.
A projektek bemutatásával lezárult a „Kamara a vállalkozásokért” tantárgy idei tanévének második szemesztere a Széchenyi István Egyetemen.
A Széchenyi István Egyetem a napokban írta alá stratégiai együttműködési megállapodását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) annak érdekében, hogy közösen segítsék a vállalkozások innovációs tevékenységének fejlesztését. Az együttműködés újabb állomásaként bejelentették, hogy az érdekképviseleti szervezet a zalaegerszegi ZalaZONE Parkban nyitja meg Zala vármegyei irodáját.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei VOSZ csütörtökön Győrben tartotta fórumát és beszámolóját. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ebben az évben ünnepli alapításának 35. évfordulóját. A rendezvényen Eppel János elnök felvázolta a következő hónapok legjelentősebb fejlesztéseit.
Rendhagyó kiránduláson vehettek részt a Tulipános Általános Iskola kisbácsai tagiskolájának negyedikesei. A Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület szervezésében az Alcufer Kft. győri telephelyére látogattak el a fiatalok, ahol testközelből tapasztalhatták meg, mit is jelent a körforgásos gazdálkodás.
Több, mint 170 millió forint segítségével fejleszti tevékenységét egy Győrben és Mosonmagyaróváron is telephellyel rendelkező családi vállalkozás. A BNF, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz pályázaton szerepelt sikeresen és nyerte el, komoly uniós forrást.
Nyugat-Magyarországon három megyében összesen 958 vállalkozást hoztak létre álláskeresők és pályakezdő fiatalok a Forrás projektnek köszönhetően. A 2020-ban induló program első szakaszában tapasztalt szakemberek készítették fel a jelentkezőket, hogy működőképes saját vállalkozást alapítsanak.
A világjárvány és a Magyarország közelében folyó háború árnyékában az együttműködés fontosságát emelték ki a 22. alkalommal megrendezett Vállalkozók Napja rendezvény felszólalói, Eppel János VOSZ-elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter. A rendezvényen hetvenöt vállalkozó vehetett át díjat kiemelkedő munkája elismeréseképpen.