Címke: útfejlesztés
Hirdetés
Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2024.04.17.

Hétvégén nyílik a felhajtó

Jól halad a Baross híd Bartók Béla úti felhajtójának felújítása, a fejlesztésben érintett szakaszt hétvégén, fokozatosan vissza is adják a forgalomnak. Erről az Útkezelő Szervezet igazgatója beszélt a Győr+ Médiának. Máthé-Tóth Péter kiemelte: mintegy 70 méteren modernizálják a rendkívül forgalmas felhajtót, ami az elmúlt évtizedekben nagyon elhasználódott. Miközben a Baross hídnál lassan véget ér a munka, egy másik helyen új fejlesztés indul.

P. Csapucha Adrienn 2024.04.10.

Dr. Dézsi: Szintet lépünk és előre megyünk!

A nehézségek ellenére a legsikeresebb négy esztendőt tudhatja maga mögött Győr városa, folyamatosan zajlottak a fejlesztések az elmúlt időszakban, kidolgozott tervek pedig szép számmal akadnak a következő időszakra vonatkozóan is. A pénteken bemutatandó programjáról is beszélt a rádiónkban tartott polgármesteri viziten dr. Dézsi Csaba András, aki úgy fogalmazott: a 2024-es évhez igazodva 24 pontban foglalta össze elképzeléseit, a győriek véleménye alapján, a lakók érdekeit képviselve úgy, ahogy azt eddig is tette!

Földvári Gabriella 2024.03.23.

Minden korábbinál nagyobb útfelújítási program kezdődött

Idén minden eddiginél több forrás jut az utak, kerékpárutak, járdák felújítására, összesen 1,5 milliárd forintból gazdálkodhat a Győri Útkezelő Szervezet. A nagyszabású látványos munkálatok már el is kezdődtek.

Győr+ 2023.12.15.

Problémák “menübe” fűzve: itt a Nagyító alatt új adása!

„A polgármester addig dolgozik amíg munka van, és munka mindig van, de természetesen karácsonykor mi is szakítunk időt a családunkra” – mesélte a Nagyító alatt című műsor harmadik adásának kezdetén dr. Dézsi Csaba András. A polgármester fontos, a győrieket érintő kérdésekre is örömmel válaszolt, így a közösségi közlekedésről, parkolófejlesztésekről, de az utak állapotáról is szó esett.

Győr+ 2023.12.15.

Nyugalmas adventben is zajlik a munka, pénteken jön a Nagyító alatt!

A városrészekben élők problémáit értékelve, azokra válaszolva és megoldást keresve ismét jelentkezik dr. Dézsi Csaba András, aki a Nagyító alatt című műsorban reagál a győriek felvetéseire. Pénteken este 19:25-től a Győr+ Média felületein a többi között az is kiderül, milyen lehetőségeket nyújt a városvezető nemrégiben elindult honlapja, de szó esik útfejlesztésekről, és a többi között parkolásról, közlekedéssel kapcsolatos tervekről is.

Győr+ 2023.10.14.

Hivatalosan is átadták az Abda és Öttevény közötti kerékpárutat

Ünnepélyes keretek között október 14-én szombaton adták át az Öttevényt Abdával összekötő kerékpárutat. A nemrég befejezett útépítésnek köszönhetően egy összefüggő biciklis hálózat épült ki Győr-Moson-Sopron vármegyében. A beruházás összköltsége 415 millió forintott tett ki.

P. Csapucha Adrienn 2023.10.14.

A „legek” útja 2023-ban: Orbán Viktor részvételével átadták az új 83-ast!

Szombaton hivatalosan, ünnepélyes keretek között adták át az új 83-as főutat. A 36 kilométer hosszan megépült, kétszer kétsávos szakaszon gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés – erről is szó esett a Pápa közelében tartott útavatón, ahol Orbán Viktor és Lázár János is részt vett. A miniszterelnök kiemelte, büszkék lehetünk arra, hogy vérzivataros időkben is jó úton jár a haza.

Szerző: P. Csapucha Adrienn 2023.10.13.

Felavattuk a kerékpárutat, lenyomtuk a “Bolgányi-kört”! – VIDEÓ!

Szombaton, színvonalas ünnepség keretében adják át az Öttevényt Abdával összekötő kerékpárutat. A fejlesztés segítségével egy komoly, összefüggő biciklis hálózat épült ki vármegyénkben. A projekt kivitelezési költsége 380 millió forint volt, ehhez adódtak a program egyéb kiegészítő elemei, így az összköltség 415 millió forintot jelentett. A napokban az elsők között pattantuk nyeregbe, hogy felavassuk a fejlesztést, ráadásul nem is akárhogyan Kunszigettől-Kunszigetig vitt az utunk. Videós tudósításunkból minden kiderül!

Földvári Gabriella 2023.09.24.

Jó úton indult el Szentiván

A különböző városrészek arculata, az ott élő emberek által hozott és teremtett értékek együttese közösen alakítja Győr jelenét, és jelöli ki az egész város jövőjét.

Földvári Gabriella 2023.09.11.

Hamarosan átadják az új Pápai utat

Dr. Dézsi Csaba András polgármester hétfőn bejárást tartott a Győrt és Pápát összekötő, új 83-as főúton, ahol már a műszaki átadás-átvételi eljárás zajlik. A 36 kilométer hosszú, kétszer-kétsávos út megvalósítása közel 100 milliárd forintba került, amely által jóval gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés.

Hirdetés