Végig telt házas volt a 18. Öt Templom Fesztivál
Bábelőadás, kiállítás, koncert, monodráma és kabaréháború is szerepelt a május 11-e és 15-e között Győrben zajló Öt Templom Fesztivál programjai között.
Bábelőadás, kiállítás, koncert, monodráma és kabaréháború is szerepelt a május 11-e és 15-e között Győrben zajló Öt Templom Fesztivál programjai között.
Ezer arcát mutatja ebben az esztendőben is Magyarország egyetlen, az Európai Fesztiválszövetség által EFFE Laureate díjjal elismert fesztiválja az Öt Templom Fesztivál. Vasárnap istentiszteletekkel indultak a programok, míg este a szakrális helyszíneken, a minőségi kultúra fellegvára fogadta a sorozat iránt érdeklődőket.
Idén 18. alkalommal került megrendezésre a kultúrák és vallások közötti párbeszédet hirdető esemény, melynek helyszínéül hagyományos módon az Újvárosban található történelmi egyházak egy-egy temploma szolgált.
Az idei Öt Templom Fesztivál a 10. Színházi Olimpia kiemelt vidéki eseményeként templomi koncertek mellett különleges hazai és külföldi színházi előadásokkal várja közönségét.
Május 11-én a már megszokott színvonalon, szakrális szellemiségben elindult Győr egyik legnépszerűbb programsorozata az Öt Templom Fesztivál. Az első nap rengeteg meglepetést tartogatott a Menház, a Zsinagóga környezete, a görögkatolikus és a katolikus templom is kultúrával telt meg.
November 25. és december 26. között idén is megrendezik a 17. évét taposó Öt Templom Adventi fesztivált, ezúttal is rengeteg érdekes programmal és tehetséges előadóval.
Az Öt Templom Fesztivál nagykorú lett, hiszen tizennyolc évvel ezelőtt indult útjára ez a páratlan és hiánypótló kulturális rendezvény.
Nagyszerű közönség, nagyszerű hangulat és nagyszerű előadók. Ez jellemezte az Öt Templom Fesztivált. A 17. alkalommal megrendezett kulturális seregszemle a párbeszéd mellett ezúttal is az elfogadásról és a hitről szólt.
Tizenhetedik alkalommal volt Öt Templom Fesztivál Győrben. A párbeszéd mellett ez alkalommal is elsősorban az elfogadásról és a hitről szólt a rendezvénysorozat, amely a győri kulturális élet egyik visszatérő, és legszínesebb pontja minden évben.
Az Öt Templom Fesztivál megnyitja az újvárosi templomok ajtajait, hogy egy fesztivál erejéig, vallási és kulturális hovatartozástól függetlenül együtt lehessünk bennük.