Hatékonyabb ügyeleti ellátásban részesülhetnek a győriek
Győr-Moson-Sopron vármegyében március 1-től vezetik be azt a rendszert, ami Hajdú-Biharban már elindult.
Győr-Moson-Sopron vármegyében március 1-től vezetik be azt a rendszert, ami Hajdú-Biharban már elindult.
A Győri Törvényszék másodfokon eljárt tanácsa 2023. február 28. napjáig fenntartotta a hálapénz elfogadásával gyanúsított győri orvos bűnügyi felügyeletét azzal, hogy a gyanúsított mozgásának nyomon követő technikai eszközzel történő ellenőrzésére vonatkozó rendelkezést mellőzte.
Orvosi béremelést tervez a kormány, így 2010-hez képest az egészségügyi bérekre fordított források összege több mint négyszeresére nő jövőre. Az ellátórendszer megújításához most javasolt intézkedéseket a koronavírus-járvány alatt szerzett tapasztalatok is indokolttá tették - tudatta a Belügyminisztérium közleményében.
A városházán ülésezett Győr idősügyi tanácsa. Az eseményen dr. Dézsi Csaba András polgármester hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy az aktuális ügyekről és a problémákról mindig kommunikáljanak, ezért hirdette meg korábban a nyitott városháza programot. Az ülésen szóba került, hogy a háziorvosi ügyelet rendszere jelentős átalakulás előtt áll.