Kémia nap a Baksában
Tizenhatodik alkalommal szervezte meg a Kémia Napját a Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium pénteken.
Tizenhatodik alkalommal szervezte meg a Kémia Napját a Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium pénteken.
Kiemelkedő tehetséggondozó és oktató-kutató középiskolai tanárokat díjazott a Műegyetem mellett működő Pro Progressio alapítvány. A Pécsi Eszter Tanári Díj értéke 1 millió Ft, az elismerésben 10 pedagógus részesült.
Négy kémiatanár vehette át kiemelkedő szakmai munkásságáért a Magyar Kémiaoktatásért díjat a Magyar Tudományos Akadémián. Az elismerést a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma évente ítéli oda olyan középiskolai és általános iskolai kémiatanároknak, akik évtizedeken át tartó áldozatos munkájukkal jelentősen hozzájárulnak a magas színvonalú szakképzéshez, kiemelt figyelmet fordítanak a kémia oktatására, megszerettetésére, valamint a tehetséges diákok felkarolására.
Tíz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ. A születésnapot színes programokkal, tortával és egy okos park megnyitásával tették emlékezetessé a szervezők. Utóbbit azonnal birtokba is vették a gyerekek.