Az emberi jogok visszaszerzése – előadás az MCC-ben
Sándor Lénárd, az MCC Nemzetközi Jogi Műhelyének vezetője időszerű és fontos dilemmákról beszélget a National University of Singapore professzorával, Thio Li-ann-al.
Sándor Lénárd, az MCC Nemzetközi Jogi Műhelyének vezetője időszerű és fontos dilemmákról beszélget a National University of Singapore professzorával, Thio Li-ann-al.
Egy hipermarket egyik üzletében készültek azok a „márkás” pólók, amik felkeltették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyelmét. A szitamintás ruhákra helyben kerültek közismert védjegyek, amelyeket csak azok jogtulajdonosának engedélyével lehet használni.
Egy előadás-sorozat utolsó állomásaként „Idősen is jogtudatosan” címmel pódiumbeszélgetést rendeztek a győri campus jogi karán csütörtökön. A rendezvényre elsősorban a szépkorúakat várták, akik szakemberektől kaphattak átfogó információkat. Az eseményen elhangzott, hogy melyek a leggyakoribb idősek ellen elkövetett bűncselekmények, illetve, hogy hogyan védekezhetnek az érintettek mindezek ellen, de szó esett arról is, mi a teendő, ha már megtörtént a baj.
A gyermekvédelem volt a középpontjában a Jogtudatosan az iskolában című rendezvénysorozat harmadik szakmai napjának, melynek ezúttal is az egyetem jogi kara adott otthont.
„A közjog és a magánjog a változó időben” nevet viselő egész napos szakmai konferencián neves külföldi és hazai előadók tisztelegtek a 152 évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen született, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának is megválasztott egyetemi tanár kimagasló életműve előtt.
2023-ban a Széchenyi István Egyetem ad otthont a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójának, az ország legnagyobb jogtudományi hallgatói seregszemléjének április 3. és 5. között. Az esemény nyitóünnepségét, amely nemcsak a szekció, hanem egyben a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia megnyitója is, a Győri Nemzeti Színházban tartották hétfő este.
Fókuszban a tanár – jogtudatosan az iskolában címmel második alkalommal rendezett konferenciát az iskolai bántalmazásokról az egyetem jogi kara, a vármegyei rendőrfőkapitányság és a tankerület. Ezúttal a pedagógusok voltak a középpontban, hiszen a jelenség őket is érinti.
Bűnrészesség miatt két embert életfogytiglanra, két másikat pedig 19 és 20 év börtönre ítéltek azok közül, akik részt vettek a négy ember halálát okozó 2020-as bécsi merénylet előkészítésében.
A Széchenyi István Egyetem tudatosan törekszik arra, hogy kihasználja a különböző tudományterületek egymást erősítő hatásából adódó előnyöket. Erre példa az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar is, amely olyan sikeres képzésekben is részt vesz, mint az agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász, a drónirányító és -adatelemző vagy a precíziós mezőgazdasági szakmérnök, szaktanácsadó.
Első alkalommal rendezte meg a Mathias Corvinus Collegium a visegrádi országok jog hallgatóinak konferenciáját.