Hatszáznál is több fiatal énekelt
Éneklő Ifjúság címmel minősítő hangversenyt rendeztek kedden a zsinagógában. A nap folyamán tizenöt kórus lépett színpadra, nem kis feladatot róva ezzel a szakmai ítészekre.
Éneklő Ifjúság címmel minősítő hangversenyt rendeztek kedden a zsinagógában. A nap folyamán tizenöt kórus lépett színpadra, nem kis feladatot róva ezzel a szakmai ítészekre.
Varázslatos zenei élményben lehetett része azoknak, akik ellátogattak a zsinagógában rendezett tavaszi kórustalálkozóra. Az egyetem hangversenytermét zsúfolásig megtöltötték a résztvevők, akiket dr. Dézsi Csaba András köszöntött.
Az idei évben ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját, ehhez kapcsolódva a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér is több nagy rendezvénnyel készült. A Konferencia és a versmondó versenyt követően az ünnepségsorozatot szeptember 8-9. között Énekeltvers fesztivál koronázza meg Zengő Petőfi címmel. A 2 napos ünnepség otthona a Győri Zsinagóga lesz.
Aretha Franklin minden idők legnagyobb énekese a rangos amerikai Rolling Stone magazin listáján. A válogatás máris vihart kavart azzal, hogy hiányzik róla Céline Dion.
Győrben tartották meg a Nyugdíjas Dalosok és Nótakedvelők 21. országos találkozóját. A rendezvény házigazdája már évek óta a Győr- Moson-Sopron Megyei Pannon Nyugdíjas Egyesület, az eseményre idén a 29 versenyző mellett közel 150 szépkorú érkezett. Az amatőr énekesek két kategóriában állhattak színpadra és profi zsűri előtt csillogtathatták meg tehetségüket.
Dalos kedvű győrieket vár a 124 éve alapított Rába Dal- és Társaskör. A nagy múltú együttes elsősorban olyan új kórustagokat hív, akik szívesen énekelnének több szólamban és vágynak egy jó társaságra, összetartó közösségre.