A Civilek Győrért kiáll a Szent Anna Otthon bővítése mellett
A Civilek Győrért Egyesület hétfőn reggel tartott sajtótájékoztatót a helyszínen, ahol Fodor Roland úgy fogalmazott: a polgármester idősellenes álláspontot képvisel ebben az ügyben.
A Civilek Győrért Egyesület hétfőn reggel tartott sajtótájékoztatót a helyszínen, ahol Fodor Roland úgy fogalmazott: a polgármester idősellenes álláspontot képvisel ebben az ügyben.
A Civilek Győrért Egyesület, valamint a Borkaival Közösen a Jövőnkért Egyesület képviselői hétfőn a Városháza előtt tartottak sajtótájékoztatót. Fodor Roland és Hajtó Péter az eseményen úgy fogalmazott, hogy minden frissen beiktatott vezetőnek és testületnek 100 nap türelmi időt illik adni, de mint hangsúlyozták: jól látszik, hogy ez a politikai teljesítmény nulla. A politikusok nehezményezték a többi között azt is, hogy a költségvetés alakításába semmilyen szinten nem vonták be az ő egyesületeiket, bármely felmerülő kérdésükre pedig nem kapnak választ Pintér Bencétől. Egyúttal bejelentették, hogy tárgyalnak egy harmadik, pártfüggetlen frakció megalakításáról.
Győri panelprogramot indítana a Civilek Győrért Egyesület. Erről polgármesterjelöltjük beszélt adyvárosi sajtótájékoztatóján. Kovács László a város legnagyobb paneles övezetében arról beszélt, hogy az állam által koordinált, városi és lakóközösségi részvételt is igénylő panelprogram révén nagyon sok győri épület tudott megújulni.
A helyi buszközlekedés színvonala és működése az elmúlt években megkezdett modernizáció ellenére még mindig elmarad a győriek jogos elvárásaitól.
Közleményt adott ki a Civilek Győrért Egyesület. A szervezet több jelenlegi képviselő indítása mellett minden kerületben indul a június 9-ei választáson. Polgármesterjelöltük Kovács László szerint a sok jelölt súlyos tünet.
A Civilek Győrért Egyesület mind a tizenöt körzetben indít jelöltet. Közleményük szerint kiemelt figyelmet fektetnek a nemi egyenlőségre, csapatukban az élet minden területéről érkezett jelöltek találhatóak.
Élhető és zöld várost álmodott meg a Civilek Győrért Egyesület a következő évekre, erről a szervezet elnöke és egyben polgármesterjelöltje számolt be sajtótájékoztatóján.
Ötéves, jól átgondolt felújítási tervet, az utak állapotát jelző interaktív térképet és az utak üzemeltetésére szánt pénzügyi források két részre osztását javasolja a Civilek Győrért Egyesület.