A hagyomány és az ismeretterjesztés is főszerepet kap a Generációk Művelődési Házában – erről mesélt adásunkban Kokas Éva igazgató és Szántó Dániel művelődésszervező.
Közeleg a Hímes Tojás Napja, amelyet március 22-én, vasárnap 10 és 16 óra között rendeznek meg Győrben.
A program középpontjában a hímes tojás áll, amely a húsvéti hagyományok egyik legszebb és legszimbolikusabb eleme. Az eseményen az ország különböző pontjairól érkező népi iparművészek és a Népművészet Ifjú Mesterei mutatják be egyedi motívumaikat és technikáikat, a látogatók pedig nemcsak megcsodálhatják, hanem meg is vásárolhatják az alkotásokat.
A nap során kézműves játszóház is várja az érdeklődőket, ahol a gyerekek és felnőttek is kipróbálhatják a tojásfestést és húsvéti díszek készítését. 11 órakor könyvbemutatót tartanak: Jókainé Gombos Beatrix kötete a tojás szimbolikáját mutatja be, a beszélgetést Medgyesy-Schmikli Norbert vezeti. A programok ingyenesek.
Szántó Dániel az új „Történetek közelről” sorozatra is felhívta a figyelmet, amelynek részeként jelenleg Kustán Melinda kiállítása látható, a következő előadás pedig április 28-án lesz Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna közreműködésével.
Emellett fontos határidő is közeleg: az Új Kisfaludy Napok jelentkezési határideje hétfőn lejár.