Előadás az 1848–49-es forradalom és szabadságharc győri története
Időpont: március 11-én, szerdán 10 óra
Helyszín: A győri Szent Anna Otthon kápolnájának hátsó része. (Győr, Öveges József u. 7.).
Az esemény előadója Bana József nyugalmazott levéltárigazgató, aki évtizedek óta kutatja Győr múltját. A hallgatóság többek között olyan meghatározó személyiségekről hallhat részletesebb történeteket, mint Deák Ferenc, Kossuth Lajos, valamint Lukács Sándor. Szóba kerül továbbá Mária főhadnagy alakja, Poeltenberg Ernő honvédtábornok és Rónay Jácint tevékenysége is.

Kézműves foglalkozás felnőtteknek – Gyöngy fülbevaló készítése
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében újra várják a kreatív, kézműveskedést kedvelő felnőtteket a Kreálmánia következő programjára június 26-án.
részletekEgy érdekes, nyári belvárosi séta
A Rómer Múzeum szervezésében belvárosi sétára invitálják az érdeklődőket június 12-én, pénteken. A túra során a résztvevők Borsos Miklós szobrászművész nyomában járnak majd.
részletek