Az 1773-ban épült csanaki Szent Kereszt templom lelkipásztori szolgálatát kezdetektől a pannon-halmi bencések látják el, mivel birtokaik voltak a településen és környékén. Az egyházközség megalapítása hivatalosan 1787. szeptember 15-én történt, erről a szerzetesi levéltárban őrzött ala-pító okirat tanúskodik.
A templombelső jobbára a barokk kor stílusjegyeit mutatja. A főoltárkép a megfeszített Krisztust ábrázolja a kereszten. Az egyik mellékoltáron Szent Lászlót, a másikon a nagy szent családot láthatjuk. Utóbbi ritkaságnak számít, hiszen a kis Jézuson, a Szűzanyán és Szent Józsefen kívül Mária szüleit, Szent Annát és Szent Joachimot is megjeleníti.
Sok időt töltött a plébánián és végakarata szerint a templom melletti temetőben nyugszik Hertay Mária, a Munkácsy-díjas grafikus és tűzzománcművész. Keze nyomát őrzi a szembemiséző oltáron lévő tűzzománc Istenbáránya ábrázolás, valamint az ambón és a húsvéti gyertyatartón lévő díszítések. A templomkertben a Szűzanya hét örömét ábrázoló tűzzománc stációsor fogadja a látogatót, melynek részei: az angyali üdvözlet, látogatás Erzsébetnél, Krisztus születése, a Háromkirályok imádása, találkozás Simeonnal, a 12 éves Jézus megtalálása, Mária megkoronázása. A ravatalozó falának hatalmas szekkóján pedig a feltámadt Jézust festette meg Hertay.
Az ólmozott színes üvegablakok Hefter László üvegművész alkotásai, rajtuk Páduai Szent Antalt, Assisi Szent Ferencet, Szent Mártont és Szent Benedeket fedezhetjük fel. Ugyancsak ő készítette a szentélyben lévő, az Oltáriszentséget megjelenítő üvegablakot.
Az orgona nagyon rossz állapotban van, a tervek szerint hamarosan megkezdődik a felújítása.
Bartók Ferenc plébános minden nap tart szentmisét, hétfőtől szombatig este hat órakor, vasárnap délelőtt fél kilenckor és délután öt órakor mutatja be a legszentebb áldozatot. A bencés szerzetes negyedszázada a csanakiak lelkipásztora.
„Az édesanyák imacsoportja már nagyon hosszú ideje működik, a rózsafüzér társulat tagjaival pedig minden nap elimádkozzuk a rózsafüzért. Erős és összetartó csapatot alkotó ének- és zenekarunknak köszönhetően minden hónap negyedik vasárnapján gitáros misét tartunk. A nagyheti szertartások zenei szolgálatát is professzionálisan végzik. Ifjúsági csoportunk felső tagozatos tagjai hétfőnként jönnek össze, színdarabokat tanulnak be és adnak elő. Legutóbb a Pannonhalmi Egyházmegye családi napján Szent Erzsébet életét mutatták be. Az egyes darabokra hosszú ideig próbálnak és a díszleteket is maguk készítik. Középiskolás fiataljaink szintén összeszokott csapatot alkotnak, gyakran összejönnek pingpongozni, játszani. A nyári hittan- és napközis táborok lebonyolításában aktívan részt vesznek. A pandémia előtt biblia olvasó körünk is volt, ezt most szeretnénk újraindítani. Úgy gondolom, valóban jó egyházi közösség a miénk, sok fiatallal és családokkal” – hangsúlyozza Ferenc atya.