Gyirmót FC Győr: indul a bajnokság

Pulai Sarolta Fotó: Győr+ TV
2026.02.27. 14:37

A tavaszi szezon rajtja előtt sajtótájékoztatót tartott a Gyirmót FC Győr, ahol a klub vezetői és a szakmai stáb képviselői értékelték az elmúlt időszakot, valamint ismertették a csapat előtt álló célokat.

Horváth Áron ügyvezető hangsúlyozta: „Összességében azt gondolom, hogy most ténylegesen téli felkészülésen vagyunk túl. Az időjárás is kicsit gátolt minket. A felkészülésben összességében azt mondhatom, hogy a tervezett felkészülési munkát el tudtuk végezni. A kereten belül is nyilván értesültetek róla, hogy voltak távozók és érkezők is, de azt gondolom, hogy nyilván a srácoknak majd a pályán kell prezentálni, de úgy vélem, hogy az állomány erősebb lett, és a céljaink adottak, azon nem változott semmi, így úgy érzem, hogy maximálisan felkészülve is hál’ Istennek komolyabb sérülés nélkül tudtuk végrehajtani a téli felkészülési időszakot.” – fogalmazott az ügyvezető.

Horváth Cs. Attila sportigazgató részletesen beszélt a téli átigazolási időszakról. Elmondta, hogy a klub a szakmai stábbal egyeztetve, konkrét posztokra keresett erősítést.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a céljaink nem változtak. Egyértelmű és elsődleges célunk továbbra is a bajnokság megnyerése, majd az osztályozó sikeres megvívása, hogy visszajussunk az NB II-be. Lehetne ezt hosszabban részletezni, de a lényeg egyszerű: meg akarjuk nyerni a saját „csatánkat”. A tavaszi szezon 13 bajnoki mérkőzést jelent számunkra, és reményeink szerint további kettőt az osztályozón. Ennek szellemében készültünk fel a télen.” emelte ki a sportvezető.

„A keretben történt változások tudatosan, a távozók posztjához igazodva történtek. Azokat a pozíciókat erősítettük meg, ahol játékost veszítettünk. Bízunk benne, hogy az újonnan érkezők valódi erősítést jelentenek majd, ennek eredménye természetesen a szezon során mutatkozik meg. A center poszton Nagy Krisztián távozott tőlünk, helyére Bobál Gergely érkezett, aki jól ismert név a magyar labdarúgásban. A védekező középpályás pozícióban Katona Máté távozott, helyére Németh Tamást igazoltuk a szlovák élvonalban szereplő Komárno csapatától. Magyar állampolgárságú, fiatal, de már nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékosról van szó, aki komoly erősítést jelenthet számunkra. A védelemben Dobozi Krisztián távozása után az utolsó pillanatban sikerült megszereznünk a Szegedtől Pejovics Danilót. Rutinos, tapasztalt játékos, több mint 200 élvonalbeli és másodosztályú mérkőzéssel a háta mögött, ami stabilitást és rutin hozhat a hátsó sorba. Negyedik változásunk szintén egy konkrét poszthoz kapcsolódik. Az átigazolási időszak végén a Kisvárda megkereste fiatal kapusunkat, Papp Zsombit, és kivásárolta őt klubunktól. Úgy gondolom, ez is jól mutatja a gyirmóti labdarúgás erejét és az itt nevelkedő fiatalok fejlődési lehetőségeit. Nem az első játékos, aki innen indulva az élvonalban bizonyíthat, és erre természetesen büszkék vagyunk.”zárta Horváth Cs. Attila

Weitner Ádám vezetőedző a téli felkészülés részleteiről számolt be. Elmondta, hogy a csapat komoly fizikai és taktikai munkát végzett az elmúlt hetekben, a hangsúly az állóképesség fejlesztésén és a játékrendszer pontosításán volt.

„A hosszú téli szünetet a szakmai stáb tudatosan építette fel: az elején „home office” jellegű futóprogramokkal tartottuk szinten a játékosokat, majd egy hathetes, intenzív csapatszintű felkészüléssel alapoztuk meg a tavaszi szezont. A tervezett munkát maradéktalanul elvégezték, a játékosok hozzáállása, mentalitása és edzésmunkája példaértékű volt. Az edzőmérkőzéseken nem az eredmény számított, hanem az, hogy a fizikai és mentális fáradtság alatt előjövő hibákat feltárjuk és kijavítsuk Kiemelendő, hogy az öt hét alatt nem történt húzódásból vagy egyéb, nem kontakt jellegű sérülésből adódó kiesés; csak az utolsó, váltott talajú mérkőzés okozott kisebb problémákat, de komoly sérülés nem történt.” – mondta a vezetőedző.

A Gyirmót FC Győr tehát felkészülten, megerősített kerettel és határozott célokkal várja a bajnokság folytatását, a tavaszi rajt pedig február 28-án a Budaörs ellen veszi kezdetét.

Kapcsolódó témák: #bajnokság | #futball | #Gyirmót FC |