A Nemzetközi Vívószövetség vezető delegációja látogatott a győri Széchenyi István Egyetemre a napokban, hogy megismerje az intézmény sporttudományi képzéseit, kettőséletpálya-modelljét és sportökoszisztémáját, valamint feltérképezze egy stratégiai együttműködés lehetőségeit.
A felek közös célja, hogy a vívók számára olyan nemzetközi szintű képzési utat alakítsanak ki, amely egyszerre támogatja a sportolói karriert és a felsőfokú végzettség megszerzését.
A napokban látogatott Győrbe a FIE többtagú delegációja – élén Abdelmoneim El Husseiny ideiglenes elnökkel, Gulnora Saidova főtitkárral, Nathali Rodrigez vezérigazgatóval, Ferial Nadira kincstárnokkal, valamint Tamás Henriette alelnökkel, a Magyar Vívószövetség főtitkárával – a Széchenyi István Egyetemre, hogy megismerjék az intézmény sporttudományi képzéseit, és azt a modellt, ahogyan az egyetem a tanulmányokat és az élsportot összehangolja.
A találkozón dr. Tóth Árpád, az intézmény gazdasági vezetője mutatta be az egyetem működését és stratégiai irányait, míg dr. Alföldi Zoltán, az Egészség- és Sporttudományi Kar Egészségfejlesztési és Sporttudományi Tanszékének vezetője – akit evezésben számos alkalommal az év edzőjének választottak – részletesen ismertette a sporttudományi képzéseket, az edzőképzési portfóliót és a hallgatói sportolók támogatási rendszerét. Bemutatta az idén induló angol nyelvű szakedző mesterképzést, illetve a tervezett edző alapképzést, amely sporttudományi, egészségtudományi, pedagógiai-pszichológiai és szervezetmenedzsmenti elemeket integrál. Kitért arra is, hogy vizsgálják az olyan képzési formákat, amelyek a különböző időzónákban tanuló sportolók számára is elérhetőek lehetnek.
A delegáció számára kiemelt jelentőségű volt az úgynevezett kettőséletpálya-modell, amely lehetővé teszi, hogy a sportolók rugalmas tanulmányi rendben folytassák képzésüket, miközben magas szinten versenyeznek. „A Széchenyi István Egyetem sporttudományi képzéseinek egyik erőssége, hogy a tanulmányokat és az élsportot egymást erősítve szervezzük meg – fogalmazott dr. Alföldi Zoltán. – Egyéni tanulmányi renddel, személyes mentorálással és célzott ösztöndíjakkal támogatjuk a hallgatókat, ezért nálunk egyszerre lehet valaki olimpiai szintű versenyző és sikeres egyetemi hallgató. A célunk az, hogy ne kelljen választani sport és tanulás között.”
A modell működését az egyetem konkrét sportolói példákkal is szemléltette: a bemutatóban szerepeltek többek között Takács Kincső és Sebestyén Dalma olimpikonok, Zsankó Petra kerékpáros, Dombai Réka kosárlabdázó, Rumi Gergő kajakos, Szabó Bence evezős, akik mind az intézményben folytattak tanulmányokat. A prezentációban elhangzott az is, hogy az egyetem képzései a sportdiplomácia területén is relevánsak. Ezt jól példázza, hogy Szász Emese olimpiai bajnok vívó is itt szerezte diplomáját.
A találkozón a FIE képviselői részletesen beszéltek saját jövőképükről is. Gulnora Saidova főtitkár hangsúlyozta, hogy a FIE Akadémia alapelve éppen az, amit a Széchenyi István Egyetem is képvisel: a sport és a felsőoktatás összekapcsolása. Mint fogalmazott, a cél nemcsak a kiváló sportteljesítmény, hanem az is, hogy a vívók stabil végzettséggel és hosszú távú karrierlehetőségekkel lépjenek tovább. Ezt a törekvést erősíti, hogy a budapesti vívóakadémia 2026 januárjában fogadta első hallgatóit, megkezdve az edzők és más szakemberek intenzív képzését. A FIE ugyanakkor nemcsak az európai régióra összpontosít, hanem globális szinten is kívánja erősíteni a vívás szakmai oktatását, egyben jelezve elkötelezettségét a nemzetközi sportképzés és sportdiplomácia fejlesztése iránt – amelyhez a Széchenyi István Egyetem potenciális stratégiai partnerként kapcsolódhat a jövőben.
„Kulcsfontosságú számunkra az edzőképzés, a technikai szakemberek felkészítése – ugyanis a vívás rendkívül komplex, eszközigényes sportág –, a bíráskodás fejlesztése a három fegyvernem sajátosságait figyelembe véve, valamint a versenyszervezés és az adminisztratív háttér professzionalizálása. A ma folytatott egyeztetések alapján úgy látom, hogy nagyon jó úton járunk afelé, hogy hosszú távú együttműködés alapjait fektessük le” – fogalmazott dr. Tamás Henriette, a FIE alelnöke és a Magyar Vívó Szövetség főtitkára.