Tizenharmadik alkalommal szervezett bált a győri bencés közösség. Szombaton közel 500 vendéggel, rengeteg fiatallal és öregdiákkal együtt ünnepeltek a Széchenyi téri, nagy múltú gimnázium falai között, ahol minden osztályterem ünnepi díszbe öltözött.
„Iskolánk 400 éves évfordulójának ünnepségsorozatát nyitjuk meg ezzel a bállal 2026-ban. A 2015 és 2025 között végzettek is több mint 100 fővel képviseltetik magukat, ugyanekkora a tolongás a középiskolai felvételin is, aminek teljes szívünkből örülünk. Amikor egy gyermek elkezdi tanulmányait ebben az iskolában, mi már az elején felkészítjük, hogy ez egy életre szóló projekt, hiszen a lelki, kulturális és sportprogramok is úgy vannak felépítve, hogy hosszú távra gondolkodunk. Ami pedig ennél is fontosabb, az az összetartás és az áldozatvállalás egymásért: mindenben ott vagyunk egymásnak. Ez a mi 400 éves örökségünk” – számolt be a Győr Plusznak Barkó Gábor Ágoston bencés szerzetes, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium igazgatója, a bál egyik főszervezője.

A program 16 órától a Loyolai Szent Ignác-templomban egy elcsendesedő fohásszal kezdődött, majd este 18 órától kezdetét vette a bál. A műsorvezető Dobra Bence volt, aki több szállal is kötődik a bencés közösséghez. A Szent Benedek-himnusz közös éneklését követően a Győri Bencések Fiúkórusa, a Collegium Musicum Jaurinense lépett a színpadra, majd a bál fővédnöke, Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapát, a Magyar Bencés Kongregáció elnöke mondta el köszöntő beszédét.
„Ma egy olyan bencés közösség ünnepel, amely Szent Benedek regulája alapján másfél évezrede hívja a szerzeteseket és rajtuk keresztül sokan másokat is az imádság, a munka és a közösség egységében. Ez a szellemiség formálta a magyar bencés oktatást évszázadokon át, és ez a szellemiség él tovább itt Győrben is. A jubileumi év lehetőséget ad arra, hogy hálát adjunk, fejlődjünk, számot vessünk, új lendületet kapjunk. Nemcsak nosztalgiázni szeretnénk, hanem még inkább megerősödni. Nem csupán emlékezni segít, hanem felelősséget vállalni azért, hogy az utánunk következők is élő és hiteles közösségre találjanak” – hangsúlyozta a főapát.


Az elnököt Tóth Konstantin OSB perjel, a Szent Mór Bencés Perjelség elöljárója követte a pódiumon. „A múlt önmagában nem érdem, csak akkor, ha ennek a nagy hagyománynak meg is tudunk felelni” – mutatott rá a perjel, aki külön köszöntötte a gimnázium tanári karát. Tóth Konstantin arról is beszélt, hogy a bencések 400 éves közössége az iskola falai között mindig is kiemelkedő volt.
A perjel kiemelte: a diákok tudása és szorgalma mellett a tanítók emberséges, ugyanakkor az isteni gondviselésbe vetett hozzáállása már az 1900-as évek elejére elismertté tette az intézményt.
A bál díszvendége Prof. Dr. Fazekas István történész, győri bencés öregdiák (1982), az MTA doktora, az ELTE BTK egyetemi tanára volt. A nyitótáncot az iskola jelenlegi és egykori diákjai adták. Tóth Konstantin asztali áldása után következett a fenséges vacsora.
A díszteremben tánczene, népzene és tombolahúzás volt, a gimnázium pincéje erre az alkalomra Borozóvá alakult át. Az est egyik fénypontja az 500 szeletes torta volt, továbbá betekintést nyerhettek a vendégek az úgynevezett „work in progress” jelleggel az „Élő örökség a győri bencés gimnáziumban” című látványos, interaktív tárlatba, amely a 400 éves évforduló kapcsán hivatalosan májusban nyílik majd a rendház tetőterében.