Kemény felkészülés után kezdik a bajnoki tavaszt az ETO férfi kézisei

Nagy Roland Fotó: Győr+
2026.02.05. 13:51

A hétvégén újra pályára lép a ETO University Handball Team, és megkezdődik a férfi kézilabda bajnokság tavaszi szezonja. Az idény második felének első mérkőzését február 7-én, szombaton játssza a csapat vendégként a Csurgói KK ellen.

Az ősz és az idény első fele után az ETO jelenleg a tabella 5. helyén áll, 14 ponttal mindössze 1 ponttal lemaradva a Ferencváros mögött. A csapat eddigi teljesítménye biztató volt: több emlékezetes győzelmet arattak, miközben kemény meccseket vívtak az NBI élcsapatai ellen.

A sorsolás úgy hozta, hogy a zöld-fehérek az első három mérkőzésüket idegenben vívják, a csurgói találkozó után a NEKA, majd a Budakalász otthonába utaznak, majd február 28-án egy rangadón mutatkoznak be hazai közönség előtt, Győrben a Ferencváros ellen.

A Győr+ Rádió Juice című műsorában a klub válogatott játékosa Hári Levente, valamint a vezető edző Kilvinger Bálint is nyilatkozott. Utóbbi kiemelte, hogy a cél nem csupán a minél jobb helyezés a bajnokságban, hanem a folyamatos fejlődés a fiatal csapat számára. Egyben ez az idény különös jelentőséggel bír számára, hiszen a következő szezonban már nem a győri csapat, hanem a Ferencváros vezetőedzőjeként folytatja pályafutását.