„Ha úgy gondolja, hogy nem tudja ellátni a feladatát, akkor lehetősége van a lemondásra. Adja be a lemondását, aztán induljon újra egy polgármester-választáson, ha szeretne. De végezze a munkáját, és ne hergelje a győrieket!” – üzente Hajtó Péter Pintér Bencének.
A független képviselő a videó elején a gyor.hu oldalra hivatkozva arról beszélt, hogy dr. Balog-Farkas Renáta a lakáskassza miatt a Győr-Szol Zrt. általános működésével kapcsolatban a teljes bankszámlakivonatot szerette volna bekérni azonnali határidővel. Az adatigénylés december 10-én történt.
Hajtó Péter elmondta, hogy ezzel kapcsolatban Sárkány Péter, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója tájékoztatást adott arról, hogy ilyen adatmennyiséget „azonnali határidővel” nem lehet teljesíteni. Hajtó ezen a ponton idézett a jegyzőkönyvből: dr. Balog-Farkas Renáta képviselőasszony 37–38 ezer oldalnyi anyagot kért be.
A jegyzőkönyv Hajtó Péter elmondása szerint azt is tartalmazza, hogy ez 2884 darab bankszámlakivonat átadását jelenti úgy, hogy a GDPR-szabályoknak meg kell felelni. Továbbá a videóban az is elhangzott, hogy ez a munka elvégzése öt embernek 69 napi túlóráját jelentené, napi 2–3 órával számolva.
Hajtó Péter arra is utalt, hogy szemben a jegyzőkönyvben olvasható mondatokkal, Pintér Bence csak szavakat vágott ki és adott elő a nyilvánosságnak.
A független önkormányzati képviselő hangsúlyozta: Pintér közleményét jogászai megvizsgálják, és megteszik a szükséges jogi lépéseket.
„Polgármester urat felszólítom, hogy végezze a munkáját, amire a győriek felkérték, és ne azzal töltse az időt, hogy mindenféle rissz-rossz videót gyárt, lejárató videókat készít, és meghamisítja a bizottságban elhangzott információkat!” – jelentette ki Hajtó Péter, majd hozzátette: Sárkány Péter, a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy átadja ezeket az adatokat, amelyre 60 napos határidőt kért. Ez a határidő február 10-én jár le. A jegyzőkönyvben egyébként ez is szerepel.
Végezetül Hajtó Péter a következőket mondta:
„Polgármester úr! Amikor ön átvette a mandátumát, akkor pontosan tudta, hogy milyen összetételű közgyűlésbe ül be. Ahogy én is. Nem vagyunk többségben sem ön, sem én. Mi kettő képviselőt adtunk, önök ötöt. A kettő együtt sem ér annyit, mint a Fidesz–KDNP többsége. Ha úgy gondolja, hogy nem tudja ellátni a feladatát, akkor lehetősége van a lemondásra. Adja be a lemondását, aztán induljon újra egy polgármester-választáson, ha szeretne. De végezze a munkáját, és ne hergelje a győrieket!”