A tavalyi év második féléve a fesztiválokról, a kulturális programokról, közösségi ünnepekről szólt. A belvárosi fesztiváloktól a városrészi megújulásokon át a történelmi megemlékezésekig sokszínű, mozgalmas időszakot tudhat maga mögött a megyeszékhely.
Július
Nagykorú lett a Győrkőcfesztivál, mely tíz helyszínen mintegy ezer programmal várta a gyermekeket július 4. és 6. között Győr belvárosában, a Vaskakas Bábszínház szervezésében.
Július 7-én kezdődött és két hét alatt befejeződött a Zechmeister utca felújítása a Munkácsy utca és Jókai utca közötti szakaszon. A munkálatok során mintegy 2400 m² felületen új kopóréteget dolgoztak be. A szakemberek 300 tonna friss aszfaltot használtak fel, így a teljes útfelület szegélytől szegélyig megújult. Emellett rendbe tették a parkolóterületet is, és új útburkolati jeleket festettek fel.
Az önkormányzat 30 millió forinttal támogatta a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházat. A támogatásból 52 légkondicionálót szereltek be a szakrendelőkbe.
Július 10-én ünnepélyesen elindították az új Audi Q3-as gyártását Győrben, az eseményen Orbán Viktor is részt vett.
Július 18-án életre kelt egy régi hagyomány, látványos lampionos hajós felvonulást tartottak a Rábán és a Mosoni-Dunán. A különleges eseményen közel száz kivilágított vízi jármű szelte a habokat.
Ugyanezen a napon ünnepélyes keretek között vette kezdetét a Győri Rotary Fröccsnapok programsorozata.
Az adyvárosi Tóparty megújult, fő színpadi programként Fásy Ádám és a Zeneexpressz fellépői szórakoztatták a közönséget.
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Győr-Szabadhegy városrészben található József Attila-emlékmű új kiegészítő elemét. Az alkotást, amely egy sztélé formájában idézi meg a költő „Mama” című versét, eredetileg is a szobor részeként képzelte el a neves alkotó, Rieger Tibor.
Megújult a Gárdonyi Géza utca egy szakasza, a 180 méteres részen kicserélték az elhasználódott kopóréteget.
Augusztus
A Győr Projekt Kft. által szervezett kétnapos Barokk Esküvőn, augusztus 9-én fogadott egymásnak örök hűséget Szendrő Veronika és Kántor Szabolcs. A több ezer néző előtt zajlott esküvői szertartás különleges élményt nyújtott mind a résztvevőknek, mind a közönségnek.
Különböző forrásokból több óvodát felújítottak, megszépítettek nyáron.
Az államalapítás ünnepére készülődve hatalmas Szent Korona-installációt állítottak fel a Városház téren. Hagyományosan Szent István király lovas szobránál tartotta ünnepi megemlékezését a győri önkormányzat augusztus 20-án.
Augusztus 28-án ünnepélyes keretek között adták át a Kossuth-iskola megújult sportudvarát, játszóterét.
Augusztus utolsó hétvégéjén a hagyományos borlovag-felvonulással vette kezdetét a Győri Bornapok programsorozat, amelyet ezúttal a Radó-szigeten rendeztek meg.
Szeptember
A győri önkormányzat ismét megajándékozta a város összes elsős kisdiákját egy kezdő füzetcsomaggal. Idén újdonságként egy, a győri városháza grafikájával ellátott tornazsákot is kaptak az első osztályosok.
A Kravtex Kft. megnyerte a MÁV-csoport Volán-flottájának közbeszerzését, s így 869 korszerű Credobus Econell 12 Next fiatalítja 2027-ig a buszállományt. A győri céggel szeptember 2-án írták alá a szerződést.
Történelmi léptékű fejlesztések indulnak el Győrben, amelyek évtizedekre meghatározzák a város jövőjét. Ezért a kormány szeptember 1-től, két évre Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselőt (Fidesz–KDNP), a város korábbi alpolgármesterét.
A magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről döntött. A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT Zrt.) projektvállalata (4iG SDT EGY Zrt.) tőzsdén kívüli részvény-adásvételi szerződések keretében megvásárolta a Rába Nyrt. többségi, 74 százalékos tulajdonrészét, és 1789 forintos ajánlati áron kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett a fennmaradó részvényekre.
Szeptember 27-e a mozgásról szólt. Őszi, családi kikapcsolódásra hívták a győrieket az Olimpiai Sportparkba. Ez az új helyszín adott otthont ezúttal az immár 20. alkalommal megrendezett Arrabona Futófesztiválnak. Az OSP-n kívül az Aqua Sportközpontban és a Barátság Sportparkban is várták a mozgás kedvelőit.
Október
Október elsején írtuk: a győri közgyűlés döntése értelmében megvásárolhatók azok az önkormányzati tulajdonú lakások, melyeket határozatlan idejű bérleti szerződéssel bérelnek.
Október 6-án az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc vértanúira emlékező koszorúzási ünnepséget tartott a győri önkormányzat a Batthyány téren.
Kollégánk, O. Jakócs Péter fotójával nyert díjat a Győri Nemzeti Színház. A Magyar Teátrumi Társaság által meghirdetett „Színházat vegyenek! Marketing Díj 2025” elismerésen a „Legjobb előadáskampány” kategória díjazottjai között szerepel.
Október 22-én fáklyás felvonulással emlékezett 1956. október 23-ára Győrben a Fidesz–KDNP. A program a Török István utcai emlékhelynél kezdődött és Tihanyi Árpád szobránál fejeződött be.
Több helyszínen átívelő megemlékezést tartottak Győrben október 23-án. Ekkor avatták fel Tihanyi Árpád szobrát, melyet Németh Ottó és felesége, Dobos Márta ajándékozott a városnak.
November
Győr újabb különleges látványossággal gazdagodott: a Zoo Győr Wild Light Park a térség első állatkert tematikájú fényparkja.
Huszonnegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Győri Könyvszalon, a háromnapos programsorozat november 14. és 16. között várta az irodalom, a művészetek és a közösségi élmények szerelmeseit Győr szívében. Az Alkotói Díjat Berg Judit kapta.
A Győri Értéktár Bizottság 2025. november 6-i Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum Könyvtárában tartott ülésének eredményeként hét új értékkel bővült a Győri Értéktár: „Győri Történelmi és Régészeti Füzetek”, „Napóleon-ház”, „Farsang Sándor festő- és grafikusművész életműve”, „Csányi Károly életműve”, „Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny”, „Fújdogál a szél… népdaléneklési minősítő verseny”, „Nádorvárosi Kupa – utcai kosárlabda-bajnokság”.
November 12. Az M19-es autóút–Felüljáró út sokat emlegetett csomópontjában kicserélték a 31 éves, elhasználódott kopóréteget, 2000 négyzetméter felületen mintegy 250 tonna aszfaltot dolgoztak be a csomópontban.
Győrben kezdte meg országjárását a Digitális Polgári Körökkel Orbán Viktor. Az Olimpiai Sportparkban tartott eseményen több száz meghívott vendég előtt tartott beszédet a miniszterelnök.
Dr. Fekete Dávid miniszteri biztos sajtótájékoztatón jelentette be: Győr és térsége történelmének új fejezetéhez érkezett, amely hosszú évtizedekre meghatározza majd az életünket. Ezért nagyszabású konzultációt indítottak, amelynek célja, hogy a helyben élők véleménye alapján határozzák meg a régió jövőbeni fejlesztési irányait.
Győrben is elindult az Angel Shot mozgalom kolléganőnk, Baksa Erika kezdeményezésére. Az Angel Shot koktél nem egy különleges ital, hanem egy nemzetközi segélykérő jelszó, amelyet azért hoztak létre, hogy a bántalmazott vagy a veszélyben lévő nők diszkréten segítséget kérhessenek a vendéglátóhelyeken.
A Széchenyi téren felállították a város karácsonyfáját, amely nemcsak méreteivel, hanem ritka szépségével is lenyűgözte a járókelőket. Az ezüstfenyő Győrújbarátról érkezett.
Forgalmas nap volt a győri városházán: november 27-én nemcsak közgyűlést, de közmeghallgatást is tartottak, ez utóbbira összesen tíz kérdező jelentkezett.
A Győr-Szol Zrt. munkatársai folyamatosan dolgoztak a lakások felújításán. A szolgáltató célja, hogy minél több ingatlan találjon új lakóra. Eddig több mint száz lakást újított fel a vállalat kivitelezési üzletága. Tíz önkormányzati, elsősorban nyugdíjas-garzonlakás felújításával már áprilisban elkészült, és a program folytatódik tovább.
Huszár Gábor, a Fidesz–KDNP képviselője kezdeményezésére és vezetésével létrejött a Győri Folyambiztonsági Munkacsoport, amelynek elsődleges célja egy átfogó etikai kódex kidolgozása, valamint a vízi turizmus fejlesztése.
Felgyúltak az ünnepi fények a belvárosban, kezdetét vette az adventi programsorozat, melyet a Győr Projekt Kft. szervezett idén.
December
Hatvanhat éves korában elhunyt Róth Kálmán, a Győri ETO és a magyar női utánpótlás kézilabda-válogatottak korábbi mestere, a Győri ETO utánpótlás-igazgatója.
A Hunor Roadshow keretében városunkba érkezett Kapu Tibor, a második magyar űrhajós, valamint Cserényi Gyula kiképzett kutatóűrhajós.
Medárd, a hős kisfiú felismerte édesanyja rosszullétét és hívta a mentőket, akikkel felnőtteket meghazudtoló bátorsággal beszélt és megtette, amit sokan nem mertek volna. A kisfiút vendégül láttuk szerkesztőségünkben.
December 22-én a Fidesz győri szervezete közleményben jelezte, hogy a győri 1-es választókerületben Szeles Szabolcsot, míg a 2-esben dr. Fekete Dávidot indítják a jövő évi parlamenti képviselői választásokon.
December 31-én lejárt a városi temetők üzemeltetésére szóló szerződés, azonban a folytatásra kiírt közbeszerzéssel gondok voltak. A Győr-Szol Zrt. a helyzet rendezéséig tovább vállalta az üzemeltetést.