Három hét alatt több ezer kilométeres zötyögés és száguldás az afrikai utakon, a világ csaknem negyven országából érkező 1450 indulóval együtt.
A Budapest–Bamako Rally nem csak a versenyzés, inkább az életre szóló kaland miatt vonzza a résztvevőket. Ott van benne a kezdeti Dakar Rally szellemi öröksége, vadromantikája. Ezt akarja átélni egy győri csapat is, a négy motorosból és két autósból álló Sons of Liberty, vagyis a Szabadság Fiai.
A csapatból négyen jó pár éve együtt motoroznak. Illés Tamás, Rácz László, Németh Ferenc és dr. Kosztyi Gergely Európa több különleges útvonalát bejárta már aszfalton és terepen is. Az egyik álom Azerbajdzsán volt, ám ez a gurulás a keleti háborús helyzet miatt meghiúsult. Aztán egy jól sikerült sörözés egy másik, merész forgatókönyvet írt. „Gergő a negyedik korsó után bedobta, hogy ha nem Baku, akkor legyen a Bamako. Felbátorodva azonnal egyetértettünk, ám a barátunk néhány nap múlva egy leírt szándéknyilatkozattal jelent meg, hogy nyomatékosítsa az ígéretet. Aláíratta velünk, tanúkkal, pecséttel” – meséli a történet elejét Illés Tamás, aki bízik benne, hogy a csapat sikerrel teljesíti majd az összesen 9800 kilométeres távot, amely január 23-án Budaörsön rajtol. A mezőny az öreg kontinens után áthalad Marokkón, onnan Mauritánián, Szenegálon, Guineán, majd, ha minden jól alakul, megérkezik a Sierra Leone-i célba.
„Olyan motorokat kellett választanunk, amik kellően öregek ahhoz, hogy Afrikában is legyen hozzájuk alkatrész” – magyarázta a döntést Rácz László. A hatfős győri brigád egy olyan autós párossal teljes, amelyben Nagy Ferenc, a csapat ezermestere lesz a pilóta. „Fecó barátunk a szaki közöttünk. Az elmúlt hónapokban nagyon sok energiát, erőt, pénzt, időt fektetett abba, hogy felkészítse a kocsit.” „Támogató autó leszünk a motorosok mellett, de Fecó versenyszellemben is gondolkodik, ralizni is szeretne, száguldozni Ace Ventura módjára” – mondta Horváth Gábor, az alaposan átalakított, feltuningolt Mitsubishi Pajero navigátora.
„Az olyan sérüléssel, amire csak gyógypuszi kell, nem foglalkozunk. Az olyan vészhelyzetekre felkészültünk, amelyek maximum „közepesen halálosak”, és nem kell hozzá műtő. Egy olyan tükröt is viszünk, amivel a WC-csésze alá tudunk benézni, hogy tartogat-e meglepetést. Tavaly az egyik WC pereme alatt pihent egy kobra, amelyik megmart egy versenyzőt, ott életmentésre volt szükség” – ezt már a csapat orvos tagja, dr. Kosztyi Gergely teszi hozzá.
A győri fiúk arra is számítanak, hogy a helyi hatósággal többször is meggyűlik majd a bajuk, ami a Bamakón nem szokatlan dolog. „Ha megállítanak, általában azzal a szándékkal történik, hogy valami „ajándék” fejében engedjenek tovább. Vannak kamuóráink, amiket viselünk is, hiszen a tapasztalat, hogy sokkal kelendőbb egy ilyen tárgy, ha rajtad van. Ezekkel nyugodtan lehúzhatnak bennünket” – zárta a csapat sztoriját Rácz László