Várakozó autónak ütközött, majd elhajtott – tanúkat keresnek Győrben

Győr+ Fotó: Győr+Archívum
2026.01.15. 13:11

Ismeretlen jármű okozott anyagi kárral járó balesetet Győrben, a Kodály Zoltán utcában január elején, majd a sofőr adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja.

Egy azonosítatlan személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett január 4-én 18 óra 45 perctől január 6-án 22 óra 30 percig Győrben, a Kodály Zoltán utcában, az Ifjúság körút felől a Földes Gábor út irányába. Haladása során a Kodály Zoltán út 25. szám előtt járművével nekiütközött az ott várakozó KIA típusú személygépkocsi bal első részének, majd a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kapcsolódó témák: #baleset | #Parkolás | #rendőrség | #szemtanú | #ütközés |