Sokan, sokszor felhívták már a figyelmet arra, hogy a természetes vizek befagyott felszíne még nem alkalmas a szabadtéri sportolásra. A Városrendészet Győr járőrei folyamatosan ellenőrzik a vízpartokat is, több alkalommal figyelmeztetniük kellett a felelőtlenül a jégre merészkedőket. Kérik: senki ne kockáztasson, akár az életével is fizethet!
A fagyos időjárás megjelenésével vizeink több helyen befagytak, azonban a szakemberek tájékoztatása szerint a jég nem egyenletes, és nem a biztonságos vastagságra fagyott. A foltszerű jegesedés már önmagában is hordozza azt a veszélyt, hogy ugyanazon a vízfelületen belül is eltérhet a jég vastagsága, így rámerészkedni életveszélyes lehet. Sokan a felhívások ellenére is jégre lépnek, ezzel kockára téve egészségüket, életüket. A Városrendészet Győr járőrei is folyamatosan ellenőrzik a vízpartokat, és nem győzik hangsúlyozni: tilos a szabad vizek jegén tartózkodni!
Fokozott ellenőrzések a vízpartokon Győrben
„Sajnos a tiltás ellenére több esetben is előfordult, amikor jégkorcsolyázó fiatalok, illetve szabadidős tevékenységet végzők alatt beszakadt a jég. Ezek az események nem riogatásként szolgálnak, és szerencsére nem Győrben történt a baj. Ám szeretnénk, ha ez így is maradna! Éppen ezért hangsúlyozzuk, hogy ezek a történések is arra hívják fel a figyelmet, hogy a jég állapota sok esetben megtévesztő, és a balesetek többsége a veszélyek alábecsüléséből fakad. A jeges vízbe esés gyors kihűlést, pánikot és izomgörcsöket okozhat, ami jelentősen csökkenti az önmentés esélyét” – hangsúlyozta Burján Dávid, a Városrendészet Győr osztályvezetője.
A Városrendészet Győr – csatlakozva a társszervekhez – megelőző céllal külön is felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a következő napokban várható enyhébb, melegedő időjárás hatására a jég vastagsága tovább vékonyodik, teherbírása gyorsan romlik, így a jelenleg is bizonytalan állapotú jégfelületek még veszélyesebbé válnak.
Jogszabály is tiltja: mikor tilos a szabadtéri vizek jegén tartózkodni?
Jelenleg mindenhol, minden napszakban és mindenkinek tiltva van, hogy a jégre merészkedjen! Azonban nem árt tudni, hogy a hatályos jogszabály egyébként is előírja, hogy tilos a szabadtéri vizek jegén tartózkodni
- éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,
- járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével,
- kikötők és veszteglőhelyek területén,
- folyóvizeken és azok mellékágain.
Ezek tehát az alapvető tiltások, és ezekhez társul hozzá, hogy jelenleg a jég vastagsága sehol sem megfelelő. Ne tetézzük a bajt, mert felelnünk kell a könnyelműségünkért:
Nem a büntetés a cél – az emberi élet védelme az első
„A fenti tilalmak megszegése esetén a rendőr, a közterület-felügyelő (városrendész), a halászati őr, valamint a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője szankciót alkalmazhat, azonban a hangsúly elsődlegesen nem a büntetésen, hanem az emberi élet védelmén és a balesetek megelőzésén van!” – emelte ki nyomatékosan Burján Dávid, majd arra is kitért, hogy mit tehetünk, ha a tiltások ellenére mégis baleset történik a jégen:
Mit tegyünk baleset esetén? – Fontos életmentő tanácsok
„Fontos biztonsági tanács, hogy a jeges vízből vagy a jégből kimentett személyt nem szabad azonnal túlfűtött, meleg helyre vinni. A szervezet hirtelen felmelegítése súlyos keringési problémákat okozhat. A mentett személy testét fokozatosan kell felmelegíteni, a vérkeringést lassan, természetes módon kell helyreállítani. A jeges, vizes ruházatot mielőbb el kell távolítani. Az ilyen személyt minden esetben orvosi ellátásban kell részesíteni, akkor is, ha állapota elsőre stabilnak tűnik.
A Városrendészet Győr kéri a lakosság együttműködését, és hangsúlyozza: a befagyott természetes vizeken történő tartózkodás a jelenlegi és a várható időjárási körülmények miatt fokozottan életveszélyes. Kollégáimmal folyamatosan ellenőrizzük az érintett területeket, hogy a lakosság időben értesüljön a veszélyekről, és a balesetek megelőzhetők legyenek. A cél elsődlegesen nem a szankcionálás, hanem az emberi élet védelme, mert annál nincs fontosabb!” – zárta a Városrendészet Győr osztályvezetője.