Karácsonykor az Isten gyermekként jön közénk. Gyenge és tehetetlen gyermekként született meg egy asszony, Mária méhéből. Édesanyjától megtapasztalja a szeretetet, a törődést, a gyengédséget.

Istenhez mi is csak úgy tudunk közeledni, mint anya a gyermekéhez, óvatosan és gyengéden, figyelmesen és szeretetteljesen, újra és újra elgondolkodva a gyermek titkán.

„Nézd, anya, mosolyog a kis Jézus!” – kiáltott fel hangosan egy apró gyermek az egyik karácsonyi szentmise után, a jászolban fekvő szobrot csodálva.

S valóban. Karácsonykor átmosolyog rajtunk az ég, a túlvilág, a ránk váró örök élet. Megnyílik az ég és a föld, a határok eltűnnek, közelebb kerül hozzánk az a másik világ, ahová egy életen át tartunk. Az Isten néz ránk szeretettel, szeretet pedig nincsen mosoly nélkül.

Isten gyermekké lett karácsonykor azért, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. S valóban, ha szeretet nincs mosoly, derű nélkül, akkor karácsony sincs ezek nélkül. Mert a keresztény ember hivatása Jézus Örömhírének, az Evangéliumnak a terjesztése. Ez a mi vallásunk: az öröm, a mosoly, a remény, az összeszedettség, az újrakezdés vallása. Ezt hozta el számunkra karácsony titkában a jászolba fektetett gyermek Jézus.

Mosolyog az Isten. Óriási küldetés ez számunkra, mert esendőek vagyunk, próbálunk újra és újra jobbak lenni. Karácsonykor újra felfedezhetjük önmagunkat, megélhetjük gyermekségünket, hogy örömet okozzunk és mosolyt fakasszunk. Jézus ezért született, erre a kalandra hív bennünket, hogy segítségével betöltsük hivatásunkat és küldetésünket.

Karácsonykor Isten az újrakezdés lehetőségét biztosítja. Adjon a gyermek Jézus szerető mosolya mindnyájunknak erőt, hogy jobbak, türelmesebbek, megértőbbek és megbocsájtóak legyünk! Így adhatjuk tovább a világnak Jézus Krisztus örök mosolyát.