Meghalt Chris Rea

Győr+/MTI Illusztráció: Freepik
2025.12.22. 16:10

74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-zeneszerző – közölte a család szóvivője a BBC-vel.

„Mélységes szomorúsággal jelentjük be szeretett Chrisünk halálát. Ma reggel, rövid betegség után, családja körében békésen elhunyt a kórházban” – áll a szűkszavú közleményben.

Christopher Anton Rea 1951-ben született az Egyesült Királyságban, Middlesbrough-ban egy hétgyermekes családban olasz apától és ír anyától. Gyerekkorában apja fagylaltozójában és kávézójában dolgozott, ekkor még újságíró szeretett volna lenni. Húszas évei elején vásárolta meg első gitárját, majd autodidakta módon tanult meg rajta játszani. Olyan zenészek hatottak rá, mint Charlie Patton, Muddy Waters és Joe Walsh.

1973-ban csatlakozott egy helyi zenekarhoz, a Magdalene-hez, majd a Beautiful Losers együttes tagja volt, ahol nemcsak zeneszámokat írt, de alkalomadtán énekelt is. Egy kislemezük jelent meg, majd az együttes 1977-ben feloszlott. Ezután szólókarrierbe kezdett, majd a Magnet kiadó gondozásában 1978-ban megjelent debütáló albuma, a Whatever Happened to Benny Santini?

Karrierje során huszonöt stúdióalbumot készített, ezek közül a két legsikeresebb a The Road to Hell (1989) és Auberge (1991), amelyek sokáig az Egyesült Királyság albumlistájának élén álltak. Háromszor jelölték a legjobb férfi előadónak járó Brit-díjra (1988-ban,1989-ben és 1990-ben), 1978-ban pedig Grammy-jelölést kapott a legjobb új előadó kategóriában.

A kétezres évek elején hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, amelyből kigyógyult, 2016-ban stroke-kal kezelték.

1980-ban nősült, két lánya született.

Karácsony előtt mivel is emlékezhetnénk meg róla méltóbban, mint Driving Home for Christmas című számával.

Kapcsolódó témák: #gyász | #zene |