Elfogtak a rendőrök egy férfit Tiszaújvárosban, aki idős emberektől kicsalt pénzt szállított felsőbb kapcsolatainak.
Tájékoztatásuk szerint múlt hét csütörtökön egy 89 éves nőtől 1,6 millió forintot csaltak ki arra hivatkozva, hogy a fia rendőrségi ügybe keveredett. A ház előtti kerítésre akasztott összeget egy futár vitte el, akit azonban a sértett nem látott.
A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy pár nappal korábban Békéscsabán hasonló módszerrel, ugyanazt a járművet használva csaltak ki kétmillió forintot egy másik idős nőtől, majd másnap még két bejelentés érkezett a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, hogy csalók környékeztek meg időseket – számoltak be róla.
A rendőrök a korábban begyűjtött információk alapján akciót szerveztek, minden gyanús járművet megvizsgáltak, végül a helyi rendőrkapitány egy parkolóban kiszúrta a futár autóját, és intézkedett a sofőrrel szemben, aki a helyszínen elmondta, hogy aznap még két helyre ment volna pénzt felvenni felsőbb kapcsolatai utasításai alapján – olvasható a közleményben. A nyomozók a 43 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki csalás miatt.