Ez a karácsony már biztosan szép lesz a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nél. Győr mind a közel 250 dolgozójának, hiszen december 4-én sajtótájékoztató keretében jelentették be: az e havi fizetés mellé 10-én megérkezik a 13. havi munkabér kifizetése is.
Az igazán örömteli hírről dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP frakció frakcióvezetője és Nagy Csaba, a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatója számolt be a sajtó megjelent képviselőinek.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: „A GYHG egy nagyon kritikus közszolgáltatást végez, amely a hullédákgazdálkodás, a hulladék elszállítása. Hiszen minden győri és győri környéki család számára fontos az, hogy adott napon a háztartásban keletkezett szeméttől megszabadulhassanak. Ehhez pedig a GYHG munkatársaira van szükség. A GYHG az elmúlt években egy nagyon stabil lábakon álló győri céggé nőtte ki magát. Ez egyébként annak is köszönhető, hogy nagyon fontos és komoly stratégiai partnerséget tudott kialakítani a MOHU Zrt-vel, amely az állam megbízásából az országos hulladékgazdálkodás irányítja illetve szervezi” – mondta dr. Fekete Dávid, majd azt is hozzátette, hogy ennek az együttműködésnek köszönhető az is, hogy ebben az esztendőben 2 milliárd forint értékben megérkezett 18 modern, minden igényt kielégítő kukásautó a városba, illetve a térségbe. Illetve arról is szó esett, hogy a lakóházaktól már a szelektív hulladék elszállítását is képes megoldani a GYHG, amely szintén nagy előrelépés.

„Kettőszázötven munkatársa van a cégnek, s látszik, hogy a menedzsment minden területen igyekszik megbecsülni a kollégáit. Ennek az egyik részélete az is, hogy az idei esztendőben is megérkezik a dolgozókhoz a 13. havi bér, amellyel az év végére való készülődést, a karácsonyra való hangolódást még könnyebbé teszik a munkatársaknak” – emelte ki dr. Fekete Dávid miniszteri biztos, aki a jövőről szólva arról is beszélt, hogy nagy hangsúlyt fektetne arra, hogy a Sashegyi központban modernizálják a hulladékfeldolgozásokat végző gépeket, a munkaeszközöket.
Nagy Csaba, a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatója kiemelte azt a tényt is, hogy a győri cég működteti Magyarországon a legmodernebb hulladékgazdálkozási rendszert. Az igazgató hozzátette: „Ezt a rendszert pedig úgy működtetjük, hogy folyamatosan megfelelünk a MOHU Zrt hatékonyságfokozási elvárásának. Emellett pedig nagyon nagy figyelmet fordítunk arra is, hogy munkatársainkat a lehető legnagyobb mértékben megbecsüljük: december 10-én minden GYHG-s dolgozónak kifizetjük a 13. bért. A szakszervezettel és az üzemi tanáccsal pedig már novemberben közösen döntöttünk a béremelés keretrendszerében, illetve az iskolakezdési támogatást és a törzsgárda jutalmat is megemeltük 2026-ra. A pénzügyi juttatások mellett a kommunikációra is nagy hangsúlyt fektetünk, ebbe pedig az is beletartozik, hogy a dolgozók problémáit megértsük. Szükség van a közös párbeszédre, mert az szinte minden helyzetet képes megoldani.” – zárta a jó hírek bejelentésére összehívott sajtótájékoztatót Nagy Csaba.
