Mezei Johanna neve talán nem cseng annyira ismerősen, mint Fábián Jankáé, pedig mindkét név mögött ugyanaz az írónő áll, aki a történelem megelevenítését tette munkássága alapjává. A vasárnap esti könyvbemutatón, a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében Ihász Anna beszélgetett vele.
Elmondta, hogy írói munkásságának két fő pillére a nyelv és a történelem. Eleinte még ő maga sem tudta, hány részes lesz a sorozat, végül tetralógiává bővült, amely végigvonul a 19. századon. A regényfolyam egy család több generációjának történetét mutatja be az Anna-bálok hangulatával és Balatonfüred szépségeivel.
„Az Anna-bálok köré próbáltam a cselekményt felfűzni” – mesélte. Az első Anna-bált 1825-re datálják, bár pontos bizonyíték nincs róla. Balatonfüredre akkoriban főként a gyógyulni vágyók érkeztek, a fiatalokat pedig a bálok vonzották — a tóban fürdés akkor még nem volt divat.

A korszakban szinte minden nap tartottak bálokat, nem csupán az Anna-bált. 1841-ből fennmaradt Slachta Etelka naplója, amely alapján pontosan felidézhető, hogyan öltözködtek, hogyan udvaroltak és hogyan udvaroltattak abban az időben. Etelka alakját a második kötetbe beépítette az írónő.
Fábián Janka szerint az Anna-bál kiemelkedése a többi közül fokozatos folyamat volt: a nyár közepe ideális időpontnak bizonyult, és a füredi elit krémje jelent meg itt.
„A remény szerelmesei.” című legújabb kötet 1954-ben játszódik és egy tragédiával megpecsételt nyarat dolgoz fel. A Pajtás sétahajó gyereknapon elsüllyed a part közelében, a kommunista vezetés pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a baleset ne tudódjon ki. Az események ellenére megrendezik a településen az Anna-bált, amely egy igazi fényt hoz az ötvenes évek diktatúrájának komor mindennapjaiba.

Regényeiben az Anna-bál eseményei, a köré épülő szerelmek, féltékenységek, történelmi alakok és fiktív hősök találkozása elevenedik meg. A képzeletbeli karakterek korhűen illeszkednek a valódi történelmi személyek közé, így az olvasó egyszerre élhet át egy szerelmes bálos utazást és tarthat kezében egy darabka történelmet.
A beszélgetés közben Ihász Anna mosolyogva kérdezte: „Janka, voltál már Anna-bálon? Ennyi regény után illene.”
Amire az írónő nevetve csak annyit felelt: „Illene meghívni engem!” A közönség a visszafogott humort tapssal jutalmazta.

Az írónő a „Karácsonyi napló” című kisregényéről is beszélt az este folyamán, amely egy naplósorozat harmadik darabja és még egy kötet várható. A történet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni első karácsony keserédes hangulatát mutatja be.
Fábián Janka azt is elárulta, hogy a 2026-os évben különleges meglepetéssel készül: a naplósorozat következő része mellett egy hosszabb, rendkívül izgalmas regényt is kiad majd.