Célra tartva: a győri lövészklub sikerei

Szerző: Pulai Sarolta Fotó: Marcali Gábor
2025.11.08. 13:59

A győri sportlövészet hagyománya egészen 1868-ig nyúlik vissza, amikor Európában Anglia után elsőként Győrben rendezték Magyarország első galamblövő versenyét. 1981-ben győri polgárok Laczik László nyugalmazott alezredes vezetésével megalapították a Győri Erdész-Vadász Lövészklubot, amely azóta a Győri Lövészklub nevet viseli.

Az elmúlt évtizedekben a klub keretein belül rengeteg győri és környékbeli lakos ismerkedhetett meg a kulturált sportlövészettel, közülük sokan országos, európai vagy világbajnoki helyezéseket értek el.

„Mi amatőrök vagyunk. Az elmúlt harminc évben több mint száz Eb-, vb- és bajnoki érmet szereztünk. Elég jó a sportdiplomáciai munkánk is, úgyhogy ezért is van az, hogy 2004-ben tarthattunk Európa-bajnokságot, utána 2016-ban is elnyertük az Eb-t, majd 2018-ban is, illetve 2024-ben. Pár hete pedig Jerevánban az is eldőlt, hogy 2028-ban – az olimpia évében – az utolsó kvótaszerző versenyt, az Európa-bajnokságot ismét Győrben rendezik!” – mondta el a Laczik Zsolt, az egyesület alelnöke.

A Győri Lövészklub számos kiemelkedő sportlövőt adott Magyarországnak. Közéjük tartozik Sike József, a klub világ- és Európa-bajnok futócéllövője, aki három olimpián is képviselte hazánkat és Sydney után Európa-bajnoki címet is nyert.

Boros László szintén a klub büszkesége, többszörös Európa- és világbajnok futócéllövő, aki egyéniben világbajnoki aranyat is szerzett, valamint a klub utánpótlás- nevelésének egyik fontos alakja. A sportoló beszélt arról, hogy kezdetben nem volt egyszerű összeegyeztetni a sportolói karrierjét és az edzősködést, de mára már jó egyensúlyban elfér a kettő egymás mellett.

„Egyáltalán nem volt egyszerű, hiszen addig az ember mint sportoló tekintett saját magára, így bele kellett nőni egy szerepbe, el kellett sajátítani olyan mintákat, amik ebben segíteni fognak engem, hogy jó edző lehessek. És merem vallani, hogy hosszú éveken keresztül nem igazán éreztem ezt a dolgot, viszont ahogyan egyre inkább fejlődök mint edző, egyre inkább szeretem csinálni. Alapvetően mindenkivel légpisztollyal foglalkozunk, ez továbbra is olimpiai versenyszám, valamint nagyon jó alap más versenyszámokhoz is” – hangsúlyozta Boros László, majd a céljairól is beszélt:

„Sportolóként továbbra is szeretném magas szinten űzni a futócéllövészetet. Amíg Sike József is űzi ezt a sportot, addig feltétlen támogatom őt mint egy jó csapattárs. Edzőként pedig azt szeretném, hogy a határ a csillagos ég lenne, hiszen rengeteg tehetséges fiatallal dolgozunk, és mivel olimpiai versenyszámról van szó, a versenyrendszer nem szab nekünk keretet” – zárta.

Czakó Ernő a Győri Lövészklub csapatának tagjaként több országos bajnoki címet nyert különféle puska versenyszámokban. A 2025-ös országos bajnokságon egyéniben országos bajnoki címet szerzett 50 m kisöbű sportpuska fém irányzék számban. Ugyanezen a versenyen további egyéni érmeket nyert: ezüstérmet 50 m nagyöbű puska fém irányzék és 50 m kisöbű puska optikai irányzék kategóriákban, valamint bronzérmet 50 m kisöbű puska optikai irányzék számban.

„2011-ben vásároltam meg az első puskámat, és onnantól kezdtem el komolyabban foglalkozni a gyorslövészeti versenyszámmal, az 50 méteres kategóriában. Számomra a lövészet csúcsát jelenti, mivel pontosan is kell lőni, gyorsan és viszonylag távolra. Sok szép versenyemre tudok visszaemlékezni, de mindenképpen a dinamikus számok meghatározók az életemben. Van egy nem országos szabályzatban szereplő, de mindenképpen nehéznek mondható lövészkirály versenyszám, ezt a megyében rendezzük meg minden évben. Itt lettem első és második helyezett az egymást követő években. Igazából ez határozta meg, hogy ebbe a dinamikusabb irányba menjek el, nem pedig a pontlövészet irányába” – mondta el Czakó Ernő, aki nemrégóta szakosztályvezetői szerepet is betölt az egyesületben.

A lövészkub életével hosszabban foglalkoztunk a Győr+ TV pénteki, Mindig győztes adásában.

Galéria: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #Győr+ Hetilap | #sikerek | #sportlövészet |