A halottak napja és a halloween két, látszólag ellentétes ünnep: az egyik a csendes emlékezésé, a másik a játékos rémisztgetésé. Mégis, mindkettő az elmúlás témáját dolgozza fel – csak épp más-más kulturális aspektusból.
Halottak napja
A halottak napját november 2-án ünnepeljük, eredete a keresztény hagyományban gyökerezik. Ezen a napon elhunyt szeretteinkre emlékezünk, temetőbe megyünk, virágot viszünk és gyertyát gyújtunk.
Halottak napja kapcsán a mai temetkezési szokásokról kérdeztük Déri Pétert, a JÓSZÍV Temetkezési Kft. ügyvezetőjét.
„Az elmúlt évtizedekben a temetkezési szokások jelentős átalakuláson mentek keresztül – mind a temetési módok, mind a szertartások lebonyolítása tekintetében” – mondta a szakember. Míg Győrben 10 évvel ezelőtt közel 70% volt az urnás temetések aránya a koporsós temetésekhez képest, addig ma már ez az arány a 80%-ot is megközelíti.
„A tendencia folyamatos növekedése nem magyarázható kizárólag a két temetkezési forma közötti költségek különbségével, ugyanakkor azt nyilván nem lehet vitatni, hogy az urnás temetés anyagilag valamivel kevesebb terhet ró a hozzátartozókra. A döntést sok esetben számos más – például kulturális, életmódbeli vagy gyakorlati szempont – is befolyásolja” – hangsúlyozta az ügyvezető.
Ma már az sem ritka, hogy a hozzátartozók több temetkezési szolgáltatótól is árajánlatot kérnek, elsősorban hamvasztásos temetés esetén, ami nem csoda, hiszen a szolgáltatók között jelentős árkülönbségek is előfordulhatnak. Déri Péter felhívta a figyelmet, hogy az önsegélyező pénztárak lehetőséget kínálnak arra, hogy még életünkben gondoskodhassunk saját vagy hozzátartozónk temetésének anyagi fedezetéről.
A hamvasztások magas száma azonban „problémát” is felvet, ugyanis évente országosan több ezer urnát visznek haza a családok, és sok esetben otthoni környezetben tárolják, vagy egyéb, nem megszokott helyszínen helyezik el őket.
„Sajnos gyakori, hogy a hazavitt urnák egy része illegálisan kerül vissza a temetőkbe, ahol az urnát a család már meglévő sírjában helyezik el, ami többek között a nyilvántartás hiánya miatt kegyeleti és jogi problémákat is felvethet.
Az információhiány miatt komoly félreértések történhetnek, ezért is fordulhat elő számos, kegyeleti szempontból aggályos ügy ezen a területen, nem beszélve arról a tényről, hogy a hamvak otthoni tárolása nem könnyíti meg, sőt kifejezetten nehezíti a gyászfeldolgozás folyamatát. Kevesen tudják, de az urna otthoni tárolásának szabályai jogszabályban rögzítettek” – mutatott rá az ügyvezető.
Tudni kell, hogy aki az urnát otthonában tárolja, annak biztosítania szükséges az elhunyt családtagjainak, közeli ismerőseinek bejutását az urna helyéül szolgáló ingatlanba.
A hatóságnak ellenőrzési joga van az „urnakiadási nyilatkozat” tartalmának betartására, a hamvak kezelésére vonatkozóan. Az urna, illetve a hamvak elhagyása esetén a hozzátartozó kegyeletsértést követ el, melynek jogi következményei lehetnek.
A temetkezési szakma tapasztalatai szerint a közeli jövőben a lakosság körében egyre nagyobb igény mutatkozik a természetközeli, például a szórásos vagy az úgynevezett zöld temetkezési formák iránt. A modern temetőüzemeltetők és temetkezési szolgáltatók jövőbeni feladata e tendenciákra reagálva, az ilyen típusú, természetközeli lehetőségek megteremtése és jogszerű kereteinek biztosítása – zárta a beszélgetést Déri Péter.
Horváth Edit férje a közelmúltban hunyt el. Mivel súlyos betegségben szenvedett, felkészültek az elmúlásra és közösen beszélték meg a temetés részleteit. Úgy döntöttek, hogy hamvasztás lesz, és Edit, a férj kedves diófája alá helyezi el a hamvakat. Így is tett, a hamvasztással járó költségek közel 200 ezer forintba kerültek.
Egyre többen választják a vízi szertartást, talán azért, mert a víz szimbolikája megkönnyíti a szeretett hozzátartozó elengedését, és bármikor, ha kiülnek a folyópartra, tudnak kapcsolódni elhunyt szerettükhöz.

Horváth Ádám másfél éve foglalkozik Győrben vízi búcsúztatással, melynek kétféle formája is van. Az egyiknél a hajón állítják fel a ravatalt, kihajóznak és ott történik a polgári búcsúztatás, majd a vízre helyezik a lebomló papírurnát. A másik esetben a parton van a búcsúztatási ceremónia, majd a szűk család motorcsónakba száll, behajóznak a sodrásba és ott bocsátják útjára az urnát.
Az emlékezés virágai
A vásárcsarnokban gazdag választékkal találkozhatnak a vásárlók: a virágok, koszorúk és urnadíszek mellett sokféle csokor, sírdísz és kegytárgy közül válogathattak csakúgy, mint a nádorvárosi köztemető régi kapujánál és a Szentlélek téren, a bejáratnál is. Általánosságban elmondható, hogy az árak, tavalyhoz képest mintegy tíz százalékkal emelkedtek – tudtuk meg az egyik árustól.

Idén is legkeresettebbek a krizantémok, melyeket mérettől és színtől függően 1500 és 4500 forint között kínálnak. Koszorúk esetében a kicsiket 1200 Ft-tól árulják, ezeket urnafalra is lehet akasztani, a közepes méretűek 3000 és 5000 Ft között kaphatók, míg a nagyobbak darabja 10 ezer Ft körül van, a díszítésüktől függően.
Halloween
Halloween október 31-én van, eredete a kelta Samhain ünnepére vezethető vissza, amikor úgy hitték, a holtak lelkei visszatérnek a földre. A modern halloween főként Észak-Amerikában vált népszerűvé, de mára világszerte elterjedt, így hazánkban is.
A halloween egyik jelképe a faragott, világító tök. A tökfaragás, a narancssárga sütőtök már itthon is az ősz egyik legnépszerűbb dekorációja lett. Halloweenkor az emberek rémisztő jelmezekbe öltöznek. A legismertebb szokás ezen az ünnepen a „Csokit vagy csalunk!”, melynek során a gyerekek házról házra járnak, édességet kérnek, ha nem kapnak, akkor pedig valamilyen „tréfát” eszelhetnek ki. Amerikában nagy hagyománya van a dekorálásnak is halloweenkor, feldíszítik ilyenkor a házakat, udvarokat, csontvázakkal, pókokkal, szellemekkel. A halloween igazi nyertesei a gyerekek, hiszen számukra ez a nap egy újabb alkalom arra, hogy együtt legyenek, jól érezzék magukat, beöltözhessenek a legkülönfélébb jelmezekbe.
Győrben idén már negyedik alkalommal hozza el két anyuka, Barta-Markó Petra és Farkasné Nagy Nikolett, október 31-én 17 órától a hamisítatlan „Csokit vagy csalunk!” programot a gyerekeknek.

A kezdeményezés célja, hogy a város és környéke lakói közösen, vidáman, biztonságos keretek között élhessék át a halloween hangulatát. „Egyedülálló nagyvárosi kezdeményezés a miénk, melynek célja a város és agglomerációjának lakóit közelebb hozni egymáshoz” – így határozzák meg a főszervezők a Halloween Győr ’25 eseményt.
A program az elmúlt években igazán sikeres volt, hiszen tavaly például több mint százan vettek részt a városszerte zajló halloweeni házalásban, és mintegy 50 fogadó cím várta őket szebbnél szebb dekorációkkal, kreatív jelmezekkel és természetesen rengeteg édességgel.
„Ebben az évben már több mint kétszázan jelezték részvételi szándékukat az eseményre. Gyöngyösről, Budapestről sőt még Bécsből is érkeznek résztvevők városunkba, mert sehol máshol nincs ilyen halloween! Szeretném kiemelni azt is, hogy ez az este felajánlások révén jöhet létre, a helyszínben például Gyárváros önkormányzati képviselője: Huszár Gábor segített nekünk” – mondta megkeresésünkre Barta-Markó Petra.
Az Audi Aréna melletti parkolónál lesz a halloweeni csokivadászat központja, ahol több száz gyerek és család veti bele magát az élményekbe. Opra Vilmos látványos lézershow-ja, a Phoenix Circus Art tűzshow tűzprodukciója, valamint a Pannonhalmi Black Diamond Tánccsoport tematikus bemutatója várja a látogatókat a borzongató estére.
E családi program mellett számos győri szórakozóhely Halloween-partyval várja a szórakozni vágyókat, különleges koktélokkal, nassolnivalókkal. A legtöbb helyen elvárják a „beöltözést,” a rémisztő maszkokat, jelmezeket.
Temetői információk
A győri köztemetők november 5-ig egységesen 7 és 20 óra között látogathatók.
A nádorvárosi köztemetőbe és a Szabadi úti köztemetőbe október 31-én és november 1-én 7 és 11 óra között hajthatnak be autóval az arra jogosultak.
Térítésmentesen igénybe vehető, csendesen működő és környezetbarát elektromos kisbusz közlekedik november 1-én és november 2-án 9 és 16 óra között a nádorvárosi köztemetőben.
Minden győri köztemetőben november 1-jén 10 és 16 óra között gondnoki szolgálat működik, a sírhelyekkel kapcsolatos ügyintézés lehetősége biztosított lesz.
Biztosított lesz a vízvételi lehetőség a kutakból. További információk: www.gyor-szol.hu