Egy helyi férfi a Győri Rendőrkapitányságon tett feljelentést: október végén az internet egyik közösségi oldalán látott meg egy személygépkocsit, amit rövid telefonos megbeszélést követően le is foglalt.
Egy belga bankszámlára utalta el a jármű megvételéhez szükséges előleget, 100 ezer forintot. Az utalást követően az állítólagos eladó az autó átadásával kapcsolatban először különböző kifogásokkal élt, majd teljesen elérhetetlenné vált.
Amikor világossá vált a vevő előtt, hogy csalás áldozatává vált, a rendőrséghez fordult. A nyomozók – a Mátrix Projekt keretében – csalás vétsége miatt indítottak eljárást.
Az áldozattá válás elkerülése érdekében az internetes vásárlásokat kizárólag kellő körültekintés mellett és lehetőség szerint az eladó megbízhatóságának ellenőrzésével érdemes megtenni.-tanácsolja a police.hu oldal.
- A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai:
- Mindig csak megbízható online kereskedőoldalról, aukciós weblapról vásároljunk!
- Soha ne utaljunk előre pénzt ismeretleneknek!
- Ha lehetőség van rá, akkor válasszuk az utánvételes megoldást!
- Lehetőleg vásárlás előtt személyesen is győződjünk meg a termék állapotáról, megfelelő működéséről!
- Nézzünk utána az árunak, hogy milyen hibái lehetnek, mire kell ügyelnünk, mielőtt megvennénk! Annak is, hogy elektronikus eszköznél rendelkezik-e hazai szervizháttérrel, alkatrészbázissal!
- Ha úgy látjuk, minden óvintézkedésünk ellenére becsaptak bennünket, tegyünk feljelentést a lakhely szerint illetékes rendőrkapitányságon vagy bármely rendőri szervnél, illetve telefonon a 112-es segélyhívó számon.