Szijjártó Péter: két kiskorú is van az áldozatok között

Győr+ Illusztráció: MTI/Máthé Zoltán
2025.10.28. 15:09

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kormány nevében őszinte részvétét fejezte ki kedden a kenyai repülőgép-szerencsétlenségben meghalt magyar állampolgárok hozzátartozóinak, és közölte, hogy minden segítséget megadnak nekik ebben a nehéz helyzetben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy tragikus hírek érkeztek Kenyából egy repülőgép-szerencsétlenségről, amelynek során tizenketten meghaltak, köztük nyolc magyar állampolgár, két család tagjai és egy ismerősük.

Sajnos két kiskorú is van az áldozatok között. Az azonosítás folyamatban van, és amint megkapjuk a hivatalos információkat az áldozatok személyazonosságáról, természetesen a hozzátartozók értesítése megtörténik. Minden létező módon segíteni fogjuk az áldozatok hozzátartozóit” – tudatta.

Az imént beszéltem Musalia Mudavadi kollégámmal, Kenya külügyminiszterével. Egyrészt megköszöntem neki az eddigi intézkedéseket, másrészt pedig kértem a segítségét a további intézkedések gyorsasága és zökkenőmentessége tekintetében” – folytatta.

A kenyai nagykövetségünk konzulja már úton van a helyszínre, így minden segítséget közvetlenül meg fogunk tudni majd adni a hozzátartozóknak” – tette hozzá. “Természetesen az őszinte részvétünket fejezzük ki az áldozatok családtagjainak és hozzátartozóinak, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ebben a nehéz helyzetben minden segítséget megadjunk a számunkra” – mondta.

Forrás: MTI

Kapcsolódó témák: #baleset | #repülő | #tragédia |