A esemény résztvevői a Margit híd budai hídfőjénél gyülekeznek, majd a hídon átkelve a Kossuth Lajos térre vonulnak, ahol 13 órától Orbán Viktor mond ünnepi beszédet.
Orbán Viktor: ma az egész világnak megüzenjük: a magyarok nemet mondanak a háborúra
A Békemenet reggelén a miniszterelnök közösségi oldalán posztolt: “Eljött a Békemenet napja. Ma az egész világnak megüzenjük: a magyarok nemet mondanak a háborúra. Nem fogunk meghalni Ukrajnáért! A gyerekeinket sem küldjük vágóhídra Brüsszel parancsára.” – írja.
Fricz Tamás szerint sorsdöntő lesz a Békemenet
Sorsdöntő lesz a Békemenet, az elsőhöz hasonlítható, amikor az emberek azt érezték, hogy meg kell védeni az ország függetlenségét – mondta Fricz Tamás, a Békemenetet szervező CÖF-CÖKA alapítója csütörtökön a Harcosok órája című online műsorban. A politológus emlékeztetett: 2012-ben az Európai Bizottság az alaptörvényt támadta, és a médiaszabadságot, a demokráciát “féltették tőlünk”. Hozzátette, szükség volt egy első, nagy kiállásra, arra, hogy a magyar nép a jelenlétével bizonyítsa, ezek a vádak nem igazak.
“Eltelt 13 év, és most soha nem látott támadás éri a magyar szuverenitást kívülről és belülről. A külső támadás olyan összehangoltnak tűnik a brüsszeli elit részéről, hogy különös fellépést kíván tőlünk. Korábban politikailag támadtak bennünket, az elmúlt hónapokban, a háború kapcsán összehangoltan támadnak bennünket politikailag, jogilag és pénzügyileg” – fogalmazott.
“Mindenáron be akarnak vonni minket a háborúba, azt akarják, hogy 27. tagállamként álljunk be a többiek mellé, fogadjuk el azt a bornírt gondolatot, hogy az Európai Unió háborúban áll Ukrajna oldalán. Erre nagyon erős választ kell adni, a Békemenet megmutatja, hogy az ország látható többsége meg akarja védeni az önállóságot” – mondta.

Bayer Zsolt: azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen akkor is ugyanígy szorongatták az Orbán-kormányt Brüsszelből – jelentette ki Bayer Zsolt publicista, szerkesztő még szerdán a Harcosok órája című online műsorban.
Bayer Zsolt úgy véli, hogy a csütörtöki Békemeneten óriási tömeg lesz. Mint mondta, szükség is van rá, mert a “világ állapota tragikus”. Szerinte hasonló lelkesedés lesz a mostani Békemeneten, mint amilyen volt az elsőn, 2012-ben.
Brüsszelből kimondták, hogy nemzeti szuverenitás nem létezik, és mivel az “utolsók egyikeként vitézkedünk nemzeti szuverenitásunkért, bennünket el kell tüntetni bármi áron” – hangsúlyozta.
Bayer Zsolt: csak az elsőhöz fogható az október 23-i Békemenet jelentősége
Csak az első, 2012-eshez fogható az október 23- Békemenet jelentősége – mondta Bayer Zsolt szerkesztő, publicista hétfőn a Harcosok órája című online műsorban, amelynek vendége volt Futó Boglárka, a HírTV szerkesztő-riportere is. Bayer Zsolt arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt az Elvis Presley térről induló rendezvényen. Szerinte azért fontos a Békemeneten való részvétel, hogy “megmutassuk, ez a kormány mennyire nincs egyedül, hogy erőt demonstráljunk”.
Győrből is érkeznek a Békemenetre
Dr. Fekete Dávid közösségi oldalán posztolt az indulásról: “Győrből is elindultunk a Békementre. Magyarország a béke szigete. Találkozzunk Budapesten!” – írta a videóhoz.