Pihenőszigetek, kikötő, gyógykertek: ilyen lehetne a győri belváros

Szigeti Sándor Fotó: MekliZ Fotó
2025.10.21. 19:39

A zöldebb, élhetőbb belvárosról tartottak fórumot kedden délután a győri városháza dísztermében. Izgalmas és látványos víziókat mutattak be az érdeklődőknek.

A győri önkormányzat által meghirdetett rendezvényt Kósa Roland alpolgármester nyitotta meg:

“Győr belvárosa olyan érték, amelyért a világ számos városa nagyon sokat adna. Ugyanakkor fontos, hogy kimondjuk azokat a hiányosságokat, rossz tendenciákat, nehézségeket, amelyekkel ez a belváros küzd, amelyekkel szembe kell, hogy nézzünk, és elinduljunk azon az úton, ahol ezeket meg tudjuk fordítani. Mint városvezetés, nem ígérjük, hogy ez a folyamat gyors, rövid, és egyszerű lesz. Ez az út valószínűleg rögös, nehéz lesz, és hosszútávú folyamatokat kell elindítanunk, amelyek reményeink szerint már egy év alatt beérnek, de az is lehet, hogy csak 5-8-10 év múlva látjuk meg ennek a hatásait “ – mondta a város alpolgármestere, aki kiemelte: a három állomásos rendezvény során a lakosságnak és a belvárosi vállalkozóknak is szeretnének tartani ilyen fórumot, és ezek után kerülne sor a győri belvárossal kapcsolatos vízió és akcióterv megalkotására.

Kósa Roland

Hartmann Gergely építész arról beszélt, hogy a győri belváros egészen különleges adottságokkal rendelkezik:

Gyalogosan is akár negyed óra bejárható az Európa Nostra-díjas barokk győri belváros, és itt találhatók a legfőbb kulturális attrakciók: a Győri Nemzeti Színház, a Richter-terem, és a Vaskakas Bábszínház. A belváros a helyi identitás fontos része, és arról mesél, hogy mit jelent győrinek lenni, ráadásul kiváló tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, ahova – további fejlesztésekkel – akár hajóval is lehetne érkezni” – hangsúlyozta a szakember.

Hartmann Gergely

A folytatásban Kóczán Veronika, a Terasz Csoport építésze arra biztatott mindenkit: zöldebb győri belvárost alakítsunk ki, a lakókkal együttműködve.Fontos, hogy ne egy ember tollából szülessenek meg ezek a víziók. Ezért három szakértői workshopon közel 40 szakértőt vontunk be, és ezzel egy időben egy kérdőíves kutatás is zajlott, amelyen a lakosok igényeit mértük fel.

Kóczán Veronika

A Terasz Csoport kutatásából kiderült, hogy az emberek egy biztonságos és innovatív Győrben szeretnének élni, amelynek aktív tagjai lehetnek. A víziókban városi vizes-, és zöld oázisok szerepelnek, amelyek közvetlen, és sokrétű kapcsolatot biztosítanak, új kapcsolatokat nyitnak meg, és a belvárosban is létrehoznak egy zöld-tengelyt. „A belvárosban a zöld területek alacsony aránya miatt árnyékosítani kell, akár pihenőkertek és gyógykertek is létrejöhetnének”hívta fel a figyelmet Kóczán Veronika.

Molnár Albert, térségi elnök a kamarai tapasztalatokról számolt be: tíz munkacsoportban ugyanis több mint 100 munkáltató osztotta meg véleményét a város jövőjével kapcsolatban.

Tompa Krisztián titkár részletezte az eredményeket:Nem hinném, hogy Győr 15 perces város. Fontos, hogy a közösség határozza meg a város jövőjét. Legyen párbeszéd a belváros revitalizációjáról, és hallgassuk meg a jelenlegi-, és a volt vállalkozókat, bérlőket is, és a lehető legtöbb érintettet. Korábban a belvárosba vásárolni mentek az emberek, ám ez mostanra megváltozott, a gasztronómiai-, turisztikai-, és vallási attrakciók-, és élmények vették át a főszerepet” – tette hozzá Tompa Krisztián.

Tompa Krisztián

Milyen turizmus kell Győrbe? – tette fel a kérdést ezután az előadó. „Nem a mennyiségi, hanem minőségi turizmusra van szükség, amelyekre a helyi tematikus programok kiváló lehetőséget biztosítanak, ugyanakkor további fejlesztésekre, például egy belvárosi kikötőre szükség lenne, hogy újabb vállalkozók, és városlátogatók érkezzenek.

Dr. Tóth Péter kabinetvezető szociológusként emlékeztetett rá: folyók határolják Győrt, amelyen egy nemzetközi vasútvonal robog át, ám ezzel együtt is a város kiváló adottságokkal rendelkezik.

Érdekesség, hogy a győri önkormányzati bérlakások jelentős száma miatt a belvárosban egyszerre lakik egymás mellett az egészen szegény, és az egészen gazdag ember, ami nem kevés feszültséget okoz, mert a különböző társadalmi csoportok másképpen használják a várost. Mások az igényeik, és más szolgáltatásokra van szükségük. A győri belváros korfája öregedő, ezért okozott komoly problémát, amikor bezárt az Arrabona Áruház élelmiszerüzlete, az időseknek ugyanis általában nincs saját autója, nem vezetnek aktívan, így nem tudtak a város más részeibe elmenni bevásárolni.

Dr. Tóth Péter

Az esemény végén egy hölgy szóvá tette, hogy ő egy fórumra jött, ezért szeretné elmondani az elhangzott témákról a véleményét. Dr. Tóth Péter biztosította arról, hogy erre hamarosan lesz lehetősége. Majd kisebb vita is kialakult ezzel kapcsolatban.

Zárásként ismét az hangzott el, hogy a mai napon csupán gondolatébresztő előadások voltak, majd novemberben, a fórum újabb állomásán lesz lehetőség kérdések felvetésére.

Kapcsolódó témák: #építészet | #fejlesztés | #fórum |