Budapesten találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – ezt az amerikai elnök jelentette be csütörtökön, miután telefonon egyeztetett az orosz államfővel.
Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapestre jönnek tárgyalni, erről egyezett meg a két fél, miután több órán át beszéltek egymással telefonon. Egyelőre nem tudni, hogy a két nagyhatalmi vezető mikor ül össze a magyar fővárosban, hogy megpróbálják lezárni a 2022-óta tartó orosz-ukrán háborút, írja a Bloomberg.
A menetrend, hogy a jövő héten magas szintű megbeszéléseket tartanak az Egyesült Államok és Oroszország között, amit egy vezetői csúcstalálkozó követ Budapesten, „hogy meglássuk, véget vethetünk-e ennek a »dicstelen« orosz–ukrán háborúnak” – posztolta Trump a közösségi médiában.
Úgy gondolom, nagy előrelépés történt a mai telefonbeszélgetéssel – tette hozzá Trump.
Marco Rubio külügyminiszter képviseli az Egyesült Államokat a megbeszélések első fordulójában, annak a helyszínét még nem döntötték el – közölte Trump. A vezetők megvitatták az amerikai–orosz kereskedelmet is, amely a háború befejezése esetén lehetséges lenne – tette hozzá.
A beszélgetésre egy nappal azelőtt került sor, hogy Trump a Fehér Házban találkozott volna Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki sürgette az amerikai elnököt, hogy adjon el országa számára nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat, amelyek mélyebben is képesek csapást mérni Oroszország területén.
Mint ismert, augusztusban született megállapodás arról, hogy a közeljövőben történelmi jelentőségű csúcstalálkozón tárgyal a békéről Vlagyimir Putyin és Donald Trump. Jurij Usakov, a Kreml nemzetközi ügyekért felelős tanácsadója igazolta a tényeket, és kijelentette, hogy az orosz oldalról is lehetségessé vált a tárgyalások megtartása — írta a Lenta orosz hírportál.
A helyszín kapcsán szóba került Ankara, Potsdam, Jalta és Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád is. Sőt, egy különleges lehetőséggel is kibővült a paletta: a Vatikán is lehetséges helyszín volt XIV. Leó pápa meghívásával. Bár Európa több országa is vállalta a béketárgyalások megtartását, a Nemzetközi Büntetőbíróság (IBB) határozata ezt kizárja, Vlagyimir Putyint a legtöbb nyugati országban automatikusan letartóztatnák. Így kizárták a listából Finnországot, Svájcot, Ausztriát, Izlandot, Máltát, Franciaországot, Spanyolországot és Nagy-Britanniát, ahol a hidegháború idején az amerikai és szovjet vezetők csúcstalálkozóit tartották.
A The Guardian írt róla először, hogy a legvalószínűbb találkozóhely Szaúd-Arábia lehet. Emellett rámutattak, hogy a csúcstalálkozó Magyarországon is megrendezhető, tekintettel Budapest szoros kapcsolataira Washingtonnal és Moszkvával, valamint az ország tervére, hogy kilép az Nemzetközi Büntetőbíróságból. Ez mind kedvezhettek annak, hogy Magyarországon születhessen meg az ukrajnai béke, vagy legalábbis tűzszünet.
Forrás: vg.hu