“Mi különbözteti meg az embert a többi élőlénytől? - A gondolkodás képessége.”– hangzott el Boros János egyetemi docens filozófiatörténeti előadásán a Mathias Corvinus Collegium (MCC) győri képzési központjában, amelyet „Filozófiatörténet: Szókratész és Platón II.” címmel rendeztek meg október 13-án.
Az előadás az egész tanévre kiterjedő, az interneten megnézhető sorozat egyik állomása. A győri előadás alkalmával a résztvevők választ kaphattak arra, hogy Szókratész, Platón és Arisztotelész a nyugati gondolkodás óriásai milyen fogalmakat és fogalmi struktúrákat dolgoztak ki, amelyek segítségével és amelyek hatására kétezer éves hosszú gondolkodásbeli fejlődés után kialakulhattak a modern tudományok.

“Önmagunk, világunk megértéséhez alapvető az eredet megismerése.” – fogalmazott Boros János, aki előadása során hangsúlyozta: a filozófia mai Törökország nyugati részéről indult, az ember különböző fogalmakkal kezdte el alakítani a történetét.
Az MCC győri képzési központja az őszi félév során további szakmai rendezvényekkel és előadásokkal várja az érdeklődőket. Részletes információk az MCC Győr Facebook-oldalán érhetők el.