A hazai szervezett szurkolótáborok – klubszimpátiától függetlenül - közös nyílt levéllel fordultak a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, amelyben a nyáron bevezetett „zéró tolerancia” szabályozás felülvizsgálatát kérik.
A drukkerek szerint a jelenlegi formájában életszerűtlen és fenntarthatatlan rendelkezés akár a nézőszámok csökkenéséhez is vezethet, mivel a túlzott szankciók elriaszthatják a szurkolókat a stadionoktól.
A levélben a szurkolók hangsúlyozták: céljuk közös a klubokkal és az MLSZ-szel – hogy a magyar futball népszerűsége tovább növekedjen. Ugyanakkor szerintük a túlzott büntetések, a rigmusok tiltása, valamint a pirotechnikai eszközök kriminalizálása veszélyeztetik a hazai lelátói kultúrát.
A közös kiállást az is mutatja, hogy a Fizz Liga 9. fordulójában a szervezett szurkolói csoportok a mérkőzések kezdő sípszója nem jelentek meg a lelátókon, ezzel is tiltakozva az MLSZ döntése ellen. A szervezett szurkolás csak az 5. perc után kezdődött el, hiszen a táborok csak ezután vonultak be a szektorukba és kezdték bíztatni csapatukat.
Az ETO szurkolói csoportja is csatlakozott a közös kiálláshoz, és nyilatkozatukban elmondták, a döntéseket a szurkolói közösségek bevonása nélkül hozta meg a Magyar Labdarúgó Szövetség.
„A hétvégén országos szinten megmutatkozott a magyar szurkolótáborok ereje és egysége: szinte minden városban, minden klub táborai közösen hallatták hangjukat az MLSZ felé, transzparensekkel és rigmusokkal fejezve ki véleményüket. Mi, szurkolók, közösen reagálunk a szövetség nyáron meghirdetett „zéró tolerancia” politikájára, a drukkerek üldözésére – különösen a pirotechnikai eszközök miatt –, a sokszor indokolatlanul kiszabott súlyos pénzbírságokra, valamint arra a kampányfilmre, amely a szurkolói közösséget negatív színben tünteti fel, s egyértelműen megmutatja, mit is szeretne valójában a szövetség.
Úgy érezzük, az elmúlt időszakban a döntések a szurkolók bevonása nélkül születtek meg, amelyek következtében számos, évtizedes hagyományokra épülő rigmusok és dalaink is kerültek tiltólistára. Ezek közül sok semmilyen valós sérelmet nem okoz, mégis gyakran többmilliós büntetések sújtanak bennünket, ami teljes mértékben aránytalan és elfogadhatatlan hozzáállást tükröz. Mi azt valljuk, hogy a kompromisszum, a párbeszéd és az együttműködés az egyetlen járható út. Fontosnak tartjuk, hogy közösen, kölcsönösen elfogadható szabályokat és kereteket hozzunk létre a stadionéletre, hiszen a futball lelke mindig is a szenvedély és az érzelem volt.
Jelenleg a helyzet fenntarthatatlan és ésszerűtlen: a futball központjában a szurkolás, az érzelmek és a rivalizálás állnak, ezek nélkül a sport lényege veszne el. Egy-egy rangadó, legyen az Videoton vagy Ferencváros elleni mérkőzés, mindig is a város beszédtémája volt, a gyerekek hetekkel előre készülnek rá az iskolában, és nem véletlen, hogy ezek a mérkőzések vonzzák a legtöbb nézőt is. Szerintünk egy-egy nyersebb rigmus vagy bekiabálás nem lesz rossz irányba befolyásoló tényező a fiatalokra nézve sem.
Sokkal nagyobb veszélyek leselkednek rájuk a mindennapi életben, mint a stadionok biztonságos és közösségteremtő környezetében. A Q szektorban bárki megtapasztalhatja, mit jelent közösségben, csapat iránti hűségben és közös szenvedélyben együtt szurkolni. Őszintén várjuk az MLSZ vezetőit is, hogy személyesen is győződjenek meg arról, milyen futballhangulat uralkodik Győrben. Kevés hely van, ahol ennyire otthon, biztonságban és közösségben érezheti magát az ember, mint a lelátón, ahol a szurkolók szívvel-lélekkel támogatják kedvenc csapatukat.” – mondta el az Egyetértés Torna Osztály egyik vezetője a Győr Plusz Média megkeresésére.
A napokban az MLSZ tovább folytatta a klubok büntetését. Az MLSZ Felügyelő Bizottságának október 7-i, keddi döntése értelmében az ETO FC-re a szurkolóinak megbotránkoztató és rasszista kifejezések bekiabálása miatt az alábbi szankciókat méri: pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, elrendeli egy prevenciós terv kidolgozását, valamint a korábban kiszabott felfüggesztett szektorbezárásának végrehajtását.
A szurkolói csoportok arra kérik az MLSZ-t, hogy a szabályozásokat a szurkolók bevonásával, transzparensen vizsgálja felül, és biztosítsa, hogy a döntések a közös célokat szolgálják: „Csakis együtt, egységben tehetünk a magyar futballért”