Október 11-én, szombaton ismét kitárta kapuit a Győri Gyepmesteri Telep, ahol az érdeklődők megnézhették a megújult telepet, ismerkedhettek az otthonra váró négylábúakkal és izgalmas előadásokban is részük lehetett.
“A Gyepmesteri Telepen nincs az a rendszer, mint a menhelyeken, hogy hétvégén lehet jönni sétáltatni, vagy, hogy közelebbről is meg lehet ismerni a működést és kutyákkal ismerkedni. Ez egy hivatalos létesítmény, itt a szabályok miatt a kutyákat egy bizonyos ideig a kennelből nem is lehet kivinni. De pont amiatt, hogy a jó körülményekről megbizonyodhassanak az emberek, megnézzék, hogy milyenek lettünk a felújítás után, meg, hogy lássák miként foglalkozunk az állatokkal szerettük volna “kinyitni” a gyepit, így meghirdettük ezt a lehetőséget. “- kezdte beszámolóját dr. Vigh Márta, a Gyepmesteri Telepet is fenntartó Xantus János Állatkert állatorvosa.

“Sok az érdeklődő, néhány kutya iránt konkrétan is, elmeséljük az ebek jellemvonásait, tájékoztatjuk az örökbefogadás menetéről, emellett a legkisebbeknek is készültünk”– hangsúlyozta a szakember.

A nyílt nap során az “Állatságok állatbemutató” néhány kedvence, egy patkány, egy ékszerteknős és néhány csirke is közönség elé lépett. Majd a Wolf K9 Kutyaiskola növendékei tartottak bemutatót, de szó volt a felelős állattartásról, választ kaphattak a résztvevők az állatorvosi kérdésekre, de Kunert Andre, kutyatréner segítségével a gyepi kutyái is megmutatták, mit tudnak.

“Ezek a kutyusok nehéz sorsúak voltak korábban, nagyon hálásak tudnak lenni, ha egy jó helyre, szerető családba kerülnek, ráadásul ha, nem egy kennelben kell élniük, hanem szerető emberek kötelékében, akkor igazán jó társsá, háziállattá válhatnak”– hangsúlyozta dr. Vigh Márta.
Aki tehát örökbefogadáson gondolkozik, annak érdemes a Győri Gyepmesteri Telepre is ellátogatni, hiszen minden kutya megérdemli, hogy szerető közösségben éljen.