Filozófiatörténet – Szókratész és Platón II


2025-10-13
ingyenes program
Az MCC Győri Képzési Központjában Boros János egyetemi tanár tart előadást „Filozófiatörténet- Szókratész és Platón II.” címmel október 13-án.
Hirdetés

A rendezvény helyszíne:
MCC GYŐRI KÉPZÉSI KÖZPONT
9021 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.
Ideje:
2025.10.13. (hétfő) 16:00 –17:30


Rövid ismertető:
Az előadás egész tanévre kiterjedő, az interneten megnézhető sorozat állomása. Szókratész, Platón és Arisztotelész a nyugati gondolkodás óriásai, akik nélkül egészen biztos más lett volna Európa és nem lenne modern tudomány sem. Ők dolgozták ki azokat a fogalmakat és fogalmi struktúrákat, amelyek segítségével és amelyek hatására kétezer éves hosszú gondolkodásbeli fejlődés után kialakultak a modern tudományok.

Önmagunk, világunk megértéséhez alapvető az eredet megismerése. Az óra anyagának teljes megértéséhez javasolt akár utólag is a korábbi előadások megtekintése az interneten. A győri előadáson Platón három művét, Az állam, Parmenidész, Theaitétosz olvassuk és elemezzük. A közös szövegolvasást az indokolja, hogy a zseniális gondolkodókat “eredeti hangjukon” (igaz, fordításban) kell hallani. Másrészt minden filozófiai megértés és tanulás feltétele, hogy az eredeti filozófiai szövegeket elemezzük és
elemezni tudjuk. Az óra műfaja előadás-szeminárium. Közösen olvasunk, értelmezünk és
lehetőség lesz kérdezésre, saját értelmezés megfogalmazására is.

Az eseményre regisztrálni ide kattintva lehet.

További információk: www.mcc.hu

további programok
2025-12-11

Ismét Kvízcsütörtök a győri könyvtárban!

Csapatok jelentkezését várják a szervezők! A téma ezúttal a képzőművészet, a konyha és a karácsony lesz.

részletek
2025-12-09

#Kreálmánia – Gyöngyangyalka készítése

2025. december 09-én (kedd) 16.30 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) az adventi készülődés jegyében kézműves foglalkozást tartanak.

részletek