Elindult a nyomozás a Vaskakas Taverna ügyében

Győr+
2025.10.08. 09:12

Közösségi oldalain jelentette be Pintér Bence, Győr polgármestere, hogy feljelentésére nyomozást rendelt el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Schäffer-ház ügyében különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.

Korábban sajtótájékoztatót is tartott Pintér Bence polgármester és Kósa Roland alpolgármester a Vaskakas Taverna ügyében, arról az eseményről ebben a cikkünkben számoltunk be.

Október 8-án a Tiszta Szívvel Sajtóosztály közleményben jelezte, hogy elindult a nyomozás. A közleményt változtatás nélkül közöljük:

Az ügyet „Vaskakas-mutyinak” nevezte, ugyanis a szóban forgó romhalmazt élelmes korábbi városatyák 200 millióért eladták, aztán 700 millióért visszavették a győriek pénzén.

Kicsit részletesebben, mégis dióhéjban az ügyről azt kell tudni, hogy van egy romos ingatlan, a belvárosi Schäffer-ház és Vaskakas Taverna épületegyüttese, ezt 2007-ben eladta a város 200 millió forintért, aztán 2019-ben Rákosfalvy Zoltán – kifejezetten erre az adásvételre létrehozott – cége megvette 300 millió forintért. Három évvel később, 2022-ben a Borsi Róbert elnökölte, fideszes többségű Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság döntése alapján a 100%-os önkormányzati tulajdonban álló Győr-Szol Zrt. 700 millió forintért a győriek pénzén – még romosabb állapotban – visszavásárolta az ingatlant.

Pintér Bence polgármester szeptember 24-én – oldalán Kósa Roland alpolgármesterrel – sajtótájékoztatón számolt be részletesen a Schäffer-ház és Vaskakas Taverna épületegyüttesének ügyéről, miután aznap reggel feljelentést tett.

Pintér Bence posztja itt elérhető, a szeptemberi sajtótájékoztatóról készült videó itt elérhető – szerepel a közleményben.

Kapcsolódó témák: #Vaskakas Taverna |