Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

MTI Fotó: nobelprize.org
2025.10.06. 11:43

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A Nobel bizottság indoklása szerint a három tudós azonosította az immunrendszer biztonsági őreit, a regulációs T-sejteket, amelyek megakadályozzák, hogy immunsejtjeink saját szervezetünket támadják.

Eredményeik reményt nyújtanak az autoimmun betegségek kezelésére vagy gyógyítására, hatékonyabb rákkezeléseket tehetnek lehetővé, és segítségükkel megelőzhetők lehetnek a súlyos szövődmények az őssejtátültetések után – hangzott el a bejelentéskor.

Brunkow a seattle-i Rendszerbiológiai Intézet vezető programmenedzsere, Ramsdell a San Franciscó-i Sonoma Biotherapeutics biotechnológiai vállalat tudományos tanácsadója, Szakagucsi pedig a japán Oszakai Egyetem Immunológiai Kutatóközpontjának professzora.

A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (388 millió forinton) osztoznak egyenlő arányban.

A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Az orvostudományi Nobel-díjról

Az orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta 116. alkalommal ítélték oda, összesen 232 kitüntetettnek: 40 alkalommal kapta egy, 36 alkalommal két, 40 alkalommal három tudós megosztva az elismerést. A 232 kitüntetettből 14 nő, akik közül csak Barbara McClintock vehette át egyedül a díjat, 1983-ban. A kitüntetést kilenc alkalommal (1915, 1916, 1917, 1918, 1921, 1925, 1940, 1941 és 1942) nem ítélték oda. A díjat egy kitüntetett nem vehette át: a német Gerhard Domagk a náci vezetés parancsára vissza kellett utasítsa a neki 1939-ben megítélt Nobel-díjat, a tudós az érmet és az oklevelet (a pénzt már nem) csak 1947-ben vehette át.

Az eddigi legfiatalabb kitüntetett a kanadai Frederick G. Banting, aki 1923-ban 31 évesen vehette át a díjat, míg a legidősebb az amerikai Francis Peyton Rous, aki 87 éves volt, amikor 1966-ban neki ítélték a kitüntetést. 1947-ben fordult elő első alkalommal, hogy egy házaspár mindkét tagja, a cseh-amerikai Gerty és Carl Cori is megkapta az orvosi Nobel-díjat, majd 2014-ben a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser szintén megosztott orvosi Nobel-díjat kapott. 2022-ben első alkalommal díjazták egy orvosi Nobel-díjas tudós gyermekét: az 1982-ben kitüntetett svéd Sune Bergström után fia, Svante Pääbo genetikus is megkapta a Nobel-díjat.

A legidősebb élő kitüntetett az 1924-ben született svéd Torsten Nils Wiesel, aki 1981-ben kapta meg az elismerést. 2011-ben a kanadai Ralph Steinman a kitüntetés bejelentése előtt három nappal meghalt, de a díjat – amely 1974 óta posztumusz nem adható – nem vonták vissza, mert a bizottság a döntés meghozatalakor még nem értesült a hírről.

Érdekesség, hogy a jelöltekről ötven évig nem közölhető információ. Így például csak a fél évszázad lejártával derülhetett ki, hogy Sigmund Freud osztrák neurológust, pszichiátert több mint tucatnyi alkalommal jelölték, ennek ellenére sem kapta meg a díjat.

Az élettani-orvosi Nobel-díjnak eddig négy magyar vagy magyar származású kitüntetettje volt. Bárány Róbert (1876-1936), aki az első világháború után Svédországban élt, 1914-ben kapta a díjat a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért. 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893-1986) kapta a kitüntetést a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen ami a C-vitamin és a fumársav-katalízis felfedezését illeti – ő az egyetlen magyar tudós, aki idehaza folytatott kutatásaiért kapta meg a díjat. Az Amerikában letelepedett Békésy György (1899-1972) a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat. Két éve az Egyesült Államokban élő és dolgozó Karikó Katalin biokémikus – az első magyar női Nobel-díjas – az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért vehette át a kitüntetést.

Az elmúlt évtized díjazottjai

2015 – Az ír William C. Campbell és a japán Omura Szatosi a fonálféreg-fertőzések – mint a folyami vakság és a nyirokfilariázis -, illetve a kínai Tu Ju-ju a malária elleni újfajta kezelés kidolgozásáért.

2016 – A japán Oszumi Josinori az autofágia, vagyis a sejtekben zajló, leegyszerűsítve “önevésként” emlegetett folyamat területén elért eredményeiért.

2017 – Az amerikai Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young a cirkadián ritmust, azaz a “napi biológiai órát” szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért.

2018 – Az amerikai James P. Allison és a japán Hondzso Taszuku a rák elleni modern immunterápia, a negatív immunreguláció gátlására alapuló tumorterápia kifejlesztéséért.

2019 – Az amerikai William Kaelin és Gregg Semenza, valamint a brit Peter Ratcliffe annak felfedezéséért, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá.

2020 – Az amerikai Harvey J. Alter és Charles M. Rice, valamint a brit Michael Houghton a hepatitis C vírus felfedezéséért.

2021 – Az amerikai David Julius és a libanoni-amerikai Ardem Patapoutian a hőmérséklet és a tapintás érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért.

2022 – A svéd Svante Pääbo a kihalt emberfélék genomjával és az emberi evolúcióval kapcsolatos felfedezéseiért.

2023 – A magyar Karikó Katalin és az amerikai Drew Weissman az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

2024 – Az amerikai Victor Ambros és Gary Ruvkun a mikro-RNS felfedezéséért és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepének feltárásáért.

Kapcsolódó témák: #Nobel-díj | #orvostudomány |