Az ELTE-BEAC hazai pályán 65-59-re legyőzte a Győr csapatát a női kosárlabda NB I 2025/26-os idényének szombati nyitómérkőzésén.
Ozola kosarával a BEAC szerzett vezetést, amelyhez Moore tett hozzá egy újabbat, mielőtt Zsebe Weninger Virág révén a győriek is megkezdték a pontgyártást a találkozón, sőt, Ács Luca triplájával a vezetést is átvették (4-5). Ezután sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, innen pedig a győriek tudtak előrébb lépni, két perccel az első negyed vége előtt a találkozó során először két kosárnyi különbséggel vezettek, Zsebe-Weninger 2+1-es akciója után pedig már héttel is „mentek” (9-16). Ekkor azonban Koch emelt be egy hármast, Dubei büntetőjét követően pedig Dinnyés sikeres távoli kísérlete után újfent csak két pont volt a távolság a felek között az első negyed végén (15-17) – írja a wbasket.hu.
A második felvonást egy 6-2-es futással indította a Győr, jött is a BEAC első időkérése (17-23). A rövid szünet után egy hazai büntetőre Dubei triplával felelt, majd Fárbás is betalált. Öt-hét pont körül állandósult a differencia ebben az időszakban, ezt Dubei fejelte meg egy hármassal, amivel a mérkőzés során először tízpontos előnyhöz juttatta csapatát (21-31). A véghajrá a nagyszünet előtt a házigazdáknak sikerül jobban, így hatpontos győri vezetéssel vonultak pihenőre a felek (26-32).
Zsebe-Weninger duplájára Moore triplával felelt a térfélcsere után, Fárbás lepattanó utáni kosarával pedig visszajött egy labdára a BEAC (31-34). Három-öt pont között mozgott a különbség a következő percekben, a negyed derekán épp négyel vezetett a Győr (33-37). Innen sokáig nem tudtak elmozdulni a csapatok, Rozmán hármasának köszönhetően azonban némi levegőhöz jutott a Győr (37-44). Nem örülhettek azonban túlságosan a Rába-partiak, ugyanis a negyed végét megnyomta a BEAC, és egy egységnyire csökkentette a távolságot a záró etap előtt (43-44).
5-0-val indította a negyedik negyedet a Győr, majd zsinórban négy BEAC-pont következett, egyik fél sem engedte elszakadni a másikat, sőt, három percnyi játék után a hazaiak Moore triplájával ki is tudtak egyenlíteni (53-53). Óriási küzdelem zajlott a parketten, minden egyes pontért keményen meg kellett küzdeni. Öt perccel a mérkőzés vége előtt Fárbás két büntetőjével átvette a vezetést a BEAC (57-55), sőt, a center két újabb sikeres kísérlete után időt is kért Fűzy-Antolovics Adél vezetőedző (59-55). Az itt megszerzett előnyével a hátralévő időben jól sáfárkodott a fővárosi alakulat, amely így győzelemmel kezdte a 2025/2026-os idényt (65-59).
A házigazdák legeredményesebb játékosa Marshay Anise Moore volt 15 ponttal, míg a győrieknél Zsebe-Weninger Virág 19 ponttal zárt.
ELTE BEAC Újbuda: Ozola 13, Koch 6/3, Moore 15/6, Fárbás 10, Varga S. 6. Csere: Dobó 8, Vég-Dudás 2, Swint 2,
UNI Győr: Dubei 15/6, Ruff-Nagy 8, Zsebe-Weninger 19/3, Ács 3/3, Tulonen 2. Csere: Selcova 2, Katona B. -, Rozmán 7/3, Gálos 3/3,
Eredmény: ELTE BEAC Újbuda-UNI Győr 65-59 (15-17, 11-15, 17-12, 22-15)