Átalakult a piacok kínálata, a kereskedelmi placcokokon is beköszöntött az ősz. A dinnye és a barack után most már sokkal inkább a szőlő, a szilva és a körte uralják a standokat, ezekből többféle is beszerezhető, ráadásul viszonylag kedvező áron. A Vásárcsarnok kereskedői a rekord nyár után jó forgalmú őszben bíznak.
Az időjárás mellett a hazai piacokon is hamar beköszöntött az ősz. Győr legnagyobb piacterén is átalakult a standok kínálata, a nyáron népszerű dinnye és barack helyét egészen más gyümölcsfajták vették át.
„Szilvából két fajtát kínálunk, a nagyobb szemű kilóját 999, a kisebb szeműét 599 forintért, szőlőből három fajta kapható, egyaránt 1500 forint/kilogramm áron, 2 fajta körtét is kínálunk, ezek 1200 forintba kerülnek és megjelentek már az úgynevezett télálló almafajták is, amik 999 forintba kerülnek nálunk, mindegyik gyümölcs hamar népszerűvé vált, sokan keresik” – mondta Markó Vendel zöldség-gyümölcskereskedő.


A csarnok egy másik, ugyancsak népszerű standjánál is teljesen más a kép, mint mondjuk három-négy héttel ezelőtt. „Őszi arculatra váltott a piac és a mi standunk is, megjelentek a szilvák, a szőlők és a körték, sőt a száraz termékek is, mint a dió vagy a mák, de, bár még messze van a tél, dél-afrikai déli gyümölcsöt is kínálunk a kedves vásárlóknak, hiszen van, akinek már most erre van igénye, a finom, friss, hazai gyümölcsök mellett” – fogalmazott Kiss Józsefné Adrienn zöldség-gyümölcskereskedő.


Az árusok azt mondják, a tavalyihoz képest 20-30 százalékkal kerülnek most többe az őszi gyümölcsök, mint tavaly, de amint dömping lesz belőlük, heteken belül jóval olcsóbban lehet hozzájutni az ősz slágertermékeihez a csarnokban.