Ősz a konyhában – Édes szilvabefőtt

Szerző és fotó: J. Kovács Andrea
2025.09.25. 11:27

Nem visszük túlzásba a fogyasztását, pedig számos jótékony hatása mellett az íze is kitűnő. Az őszi piacon még válogathatunk a késői érésű szilvákban. Ha van hely a kamra polcán, érdemes néhány üveg befőttel gazdagítani az éléskamrát.

Hozzávalók:

  • 2 kg szilva,
  • 2 l víz,
  • 50 dkg cukor,
  • fahéj,
  • néhány szem szegfűszeg,
  • Na-benzoát vagy rum.

A vizet a cukorral és a fűszerekkel felforraljuk és néhány percig főzzük. A szilvát megmossuk, felezzük és kimagozzuk. Az előre elkészített tiszta üvegekbe tesszük a gyümölcsöt, majd rámerjük a forró levet.

A régi háziasszonyok ezt a forrázást háromszor ismételték, azaz visszaöntötték a levet a fazékba, újra felforralták és úgy merték a szilvára. Amennyiben ezt túlságosan macerásnak érezzük, az egyszer felforralt lébe tegyünk egy kevés Na-benzoátot.

Ha csak felnőttek fogyasztják a befőttet, felöntés előtt üvegenként megbolondíthatjuk három evőkanál rummal, ebben az esetben tartósítószerre sem lesz szükségünk.

Lezárjuk és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

A téli hónapokban felhasználhatjuk sütihez, húsok mellé, vagy egyszerűen nasiként.

Kapcsolódó témák: #gasztronómia | #ősz | #szilva |