Összefogás és együttműködés – ezek a hívószavak dr. Fekete Dávid szerint, amikor Győr és térsége fejlesztése kerül fókuszba. A Fidesz–KDNP győri frakcióvezetője immáron miniszteri biztosként is igyekszik lobbizni a különböző beruházásokért, ahogy azt már megszokhattuk tőle, hiszen korábban alpolgármesterként is számos sikeres projekttel gazdagította szeretett városát.
Új, Navracsics Tibortól kapott megbízatása két évre szól, a feladat pedig az itteni fejlesztési lehetőségek, tervek becsatornázása a kormányzat irányába. A kormányzati fejlesztési koncepciók alapján egyébként Győr akár 700 milliárd forintnyi fejlesztést is kaphat a következő években.
Dr. Fekete Dávid több nagyobb beruházást is említett, így a 82-es út fejlesztését, a Győri Nemzeti Színház felújítását vagy éppen a győri vasútállomás rehabilitálását. Szinte minden területet érintenek az előzetesen vázolt tervek, így az egészségügyet is. Nemrégiben Takács Péter egészségügyi államtitkárral is egyeztetett a szeptember 1-jétől miniszteri biztosként is tevékenykedő politikus. „Kormányzati döntés értelmében CT- és MR-készülékkel is gazdagodni fog a győri kórház. A beruházáshoz szükséges forrás rendelkezésre áll, zajlik a közbeszerzési eljárás. Kiváló minőségű, csúcstechnológiájú eszközök érkeznek városunkba, a berendezések gyorsítják a vizsgálatokat, így a fejlesztés a várólistákra is pozitív hatással lesz. A Petz-kórház közösségi oldalán is beszámolt a változásokról: az ellátás, a szakrendelés során kapott dokumentáció tartalmazni fogja a CT/MR előjegyzés időpontját, így telefonos időpontfoglalásra nem lesz szükség. Mi nap mint nap azért küzdünk, hogy minél több ilyen kormányzati forrást, fejlesztési lehetőséget tudjunk Győrbe hozni, köszönet érte, hogy ez most meg tud valósulni” – hangsúlyozta a Győr+ Médiának dr. Fekete Dávid.