Az értékek stabilitást jelentenek a fiatalok számára – rendhagyó előadás a győri MCC-ben

Győr+ Fotó: MCC
2025.09.18. 15:33

Milyen értékek vezetik a mai fiatalokat? – ebben a témában hallhatták egy nemzetközi kutatás eredményeit az érdeklődők az MCC-ben.

A fiatalok ma már jóval több lehetőség közül választhatnak, de ez döntésképtelenséghez is vezethet, ugyanakkor az értékek támaszt nyújthatnak ebben is – hangsúlyozta az MCC Ifjúságkutató Intézetének munkatársa győri központunkban. A legalapvetőbb értékek a család és a gyermekek.

Réti Gergely „Ostromlott értékeink” című előadásában elmondta, hogy napjainkban a munkaerőpiacon számos lehetőség adott a fiatalok számára, céltalanságukat többek között az okozza, hogy míg régebben 10-20-30 évet eltöltöttek egy adott munkahelyen, ma már olyan sok lehetőség közül válogathatnak, hogy ez az, ami a döntésképtelenséget leginkább okozza. A párkapcsolati és párválasztási nehézségek is hatványozottabbak napjainkban, ezek leginkább a családalapítás kitolódását, a gyengébb személyes kapcsolódásokat, a mentális egészség romlását eredményezik a fiatalok körében. A nemzetközi szintű kutatás és összehasonlítás Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Németországban és Franciaországban közel hasonló eredményeket mutatott be, a fiatalok szabadidős tevékenységei kapcsán az alkoholfogyasztás és a drogok is említésre kerültek. Megoldást jelenthet a közösségek megerősítése és a társas kapcsolatok előtérbe kerülésre, mind az 5 országban a legalapvetőbb értéknek a család és a gyermekek számítanak.

Az MCC győri képzési központja az őszi félévben további szakmai programokkal készül, amelyekről részletes információ az MCC Győr Facebook-oldalán érhető el.

Forrás: MCC

Kapcsolódó témák: #fiatalok | #MCC Győri Képzési Központ |