Az ősz beköszöntével a politikai szezon is beindult, így a jövő évi választásokkal kapcsolatos találgatások is erőre kaptak. Győrben fontos kérdés lehet, hogy a Tisza párt és a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület képviselői hogyan viszonyulnak egymáshoz, beolvad-e a TSZV az országos pártba, vagy együttműködés alakul-e ki közöttük.
Szerkesztőségünkbe is érkezett olyan információ, miszerint a TSZV több képviselőjét, tagját látni Tisza sziget-gyűléseken, nevesítve dr. Tóth Péter, a polgármesteri kabinet vezetője, valamint Kósa Roland, Győr alpolgármestere vesz részt az eseményeken. Arról dr. Fekete Dávid, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője egy videóban is beszámolt, hogy Kósa Roland személyesen is kilátogatott Magyar Péter fórumára. Az eseményről itt számoltunk be.

A helyzet tisztázása érdekében – azaz, hogy beléptek-e bármelyik Tisza szigetbe a város vezetői közül – elküldtük kérdéseinket Kósa Rolandnak (nyitóképünkön), illetve dr. Tóth Pétert a TSZV elektronikus sajtóelérhetőségén keresztül próbáltuk elérni. Kérdéseinket először szeptember 9-én, majd válasz hiányában szeptember 12-én ismét elküldtük.
Kérdéseink egyébként a következőek voltak:
– Igaz-e ez az értesülés a belépésről?
– Ha igen, akkor Ön továbbra is a Tiszta Szívvel Városért Egyesület képviseletében vagy a Tisza-Szigetek egyikében politizál?
– Mennyire azonos az Egyesület és a Tisza Szigetek értékrendje, célja?
A téma már csak azért is fontos, mert a TSZV-LMP-Zöldek-Momentum-MSZP lista tavaly például csak a töredékszavazatokból több, mint 13 ezret kapott, tehát – bár egyéni képviselőjelöltjüket sehol nem választották meg – a társadalmi támogatottságuk jelentős. Ha a TSZV tagjai belépnek egy Tisza szigetbe, az átrajzolja a városi politikai térképet. Meg nem erősített információk érkeztek már arról is, hogy Kósa Roland megméretteti magát a Tisza Párt jelöltjeként a 2026-os országgyűlési választáson, ebben az esetben az is fontos kérdés, hogy ki lépne a helyére az alpolgármesteri poszton? A parlamenti képviselői mandátum ugyanis összeférhetetlen az önkormányzati képviselőséggel.
Pintér Bence a valaszonline.hu-nak adott nemrég interjút, abból az sejlett fel, hogy a városvezető nem szeretne országos szintre lépni, így viszont felmerül: mi vár a győri közgyűlésben lévő TSZV-frakcióra, ha Pintér legfőbb harcostársai a Tisza felé lépnének?
Természetesen ha kapunk választ kérdéseinkre, úgy frissítjük cikkünket.