Búcsú Pázmándfalun


2025-09-21
ingyenes program
A település nem csak a helyieket, hanem minden érdeklődőt szeretettel vár a szeptember 21-én sorra kerülő Búcsúba, amelyen a hagyományokat, a helyi értékeket és a közösség egymás iránti szeretetét ünneplik. Mutatjuk a részleteket!
Hirdetés

Időpont: szeptember 21.
Helyszín: Pázmándfalu. A település több pontján – a Római Katolikus Templomban, a Focipályán és a Kertalja utcai játszótéren is lesznek programok.
Fővédnök: Guth József polgármester

Újra búcsúra készül Pázmándfalu, ezúttal azonban egy kicsit másképp: a hagyományok és a helyi értékek kerülnek középpontba a rendezvényen. A búcsú újjáélesztése civil összefogásban valósul meg, a szervező lelkes helyiek pedig a megszokottól eltérő búcsúi hangulatot álmodtak meg: a Pázmándfalui Búcsú a népi gyökerekhez nyúlik vissza, miközben megjeleníti a falubeli és a helyi értékeket.

Részletes program:
11.15: Ünnepi Szentmise a Katolikus templomban, ahol fellép a Hangcsinálók kórus és aprósággal kedveskedik a résztvevőknek a Pázmándfalui Katolikus Közösség.
– 16.00: Pázmándfalu KSE-Börcs KSE II.futballmérkőzés a sportpályán, mert a sportprogramok régen is szervesen kapcsolódtak a település életéhez, ünnepeihez.

A Kertalja utcai játszótér programjai:
– 14.00-18.00:
Népi Vidámpark Mindeninek: arcfestés, csillámtetkó és lufihajtogatás a Móka Mókusokkal
– 14.00-tól: Helyi Termelők Vására és búcsú kirakodó vár mindenkit.
– 15.30: Íjászat és zene Diyar Van Derikkel
– 16.00: A Győrsági Ugrókötelesek fellépése
– 16.30: A Sokoró Néptáncegyüttes műsora
– 17.00: Népzene, néptánc és táncház a Móva Citerazenekarral és a Kiscserókok Táncegyütessel
– 18.00: Batyus Búcsúi Mulatság Szabadtéren

további programok
2025-12-11

Ismét Kvízcsütörtök a győri könyvtárban!

Csapatok jelentkezését várják a szervezők! A téma ezúttal a képzőművészet, a konyha és a karácsony lesz.

részletek
2025-12-09

#Kreálmánia – Gyöngyangyalka készítése

2025. december 09-én (kedd) 16.30 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) az adventi készülődés jegyében kézműves foglalkozást tartanak.

részletek