Álnyomozó csalt ki 3 millió forintot egy soproni asszonytól

Győr+ Illusztráció: police.hu
2025.09.14. 16:05

Azt mondta az idős hölgynek, hogy a fia bűncselekménybe keveredett, és ennyi pénz kell az óvadékra.

Még szeptember 9-én telefonon kereste meg leendő áldozatát egy ismeretlen férfi. Magánnyomozóként mutatkozott be, és elmondta, hogy a hívott fél fiát bűncselekménybe keveredett, letartóztatták, felajánlja segítségét kiszabadulása érdekében.

Azt állította, el tudja intézni, hogy a fiú hazamenjen, óvadékot kell fizetni, amit 3 millió forintban határoztak meg. Mivel az asszony a gyermekének segíteni akart, követte a hívó utasításait: a pénzt borítékba tette és egy sportpályán lévő villanyoszlopra helyezte, majd elhagyta a helyszínt.

Időközben a sértett elmesélte mindezt hazaérkező lányának, aki felhívta testvérét, és kiderült, hogy az édesanya csalás áldozatává vált.

Az ügyben a Soproni Rendőrkapitányság csalás bűntette miatt eljárást indított.

Forrás: police.hu