Szombaton Győr belvárosában, a Széchenyi téren nyitotta meg kapuit a 23. Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozó, amely idén is színvonalas gasztronómiai és kulturális kínálattal várta az érdeklődőket. A rendezvény célja továbbra is az, hogy erősítse a régió kenyér-sütési hagyományait, támogatást nyújtson a helyi kézműveseknek, és közösségi élményt adjon az egész családnak.
A Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata szervezésében idén huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Kenyérfesztivált, amely évről évre a hagyomány és a gasztronómiai újítás találkozási pontjává válik. A programsorozat célja, hogy egyszerre jelenítse meg a kenyér kulturális jelentőségét és a sütőmesterek gyakorlati tudását.

Az idei fesztivál külön figyelmet szentelt a régióban őrölt liszteknek, a magkeverékek felhasználásának és a kovászolás hagyományainak. Ugyanakkor bemutatkoztak a modern fogyasztói igényekhez igazodó új trendek is: teljes kiőrlésű, gluténcsökkentett és élesztőmentes kenyerek.

Kósa Roland, Győr alpolgármestere köszöntő beszédében kiemelte: a helyi termékek választása valódi érték. „Önök jó helyen vannak, hiszen értéket választottak. Azt gondolom, hogy helyi kenyeret és pékárut venni és fogyasztani nemcsak érték, hanem sokat ad nekünk, győrieknek is. Mi itthon élvezhetjük a pékmesterség teljes palettáját. Tudatosan döntsünk, amikor kenyeret veszünk” – hangsúlyozta a városvezető.

Borsi Róbert kulturális tanácsnok, önkormányzati képviselő a kenyér jelentőségét méltatta: „A kenyér számunkra nem csupán táplálék, hanem a munka gyümölcse, a családi asztal középpontja és az összetartozás jelképe. Ez a fesztivál nem csak a gasztronómiáról szól, hanem a kézműves hagyományokról is, azokról az értékekről, amelyek generációkon át öröklődnek. Győr mindig is büszke volt arra, hogy ápolja nemzeti hagyományait, miközben nyitott a fejlődésre.”

A fesztivál főszervezője, Dr. Lakatos István felidézte a kezdeteket: a rendezvény huszonhárom évvel ezelőtt még a Veres Péter szakközépiskolából indult útjára egy kisebb eseményként. Azóta többször megújult, és immár öt éve a város szívében, a Széchenyi téren kapott méltó otthont.

A szakmai beszélgetéseken a kenyéripar aktuális kihívásai kerültek előtérbe: az alapanyagárak és energiaárak ingadozása, valamint a fogyasztói igények változása. Ugyanakkor pozitív jelenségként értékelték a tudatos fogyasztás erősödését és az otthoni kenyérsütés reneszánszát. Egyre többen keresik a kovászos, természetes technikával, kevés adalékanyaggal és minőségi liszttel készült pékárukat.

A gasztronómiai kínálat mellett idén is sokszínű kézműves vásár várta a látogatókat: fazekasok, kovácsok, textilművesek és kosárfonók mutatták be portékáikat, lehetőséget teremtve a vásárlásra és a közvetlen találkozásra az alkotókkal.

A színpadon tánccsoportok és helyi kórusok léptek fel, a gyerekeket kézműves foglalkozások várták. Így a fesztivál nemcsak a kenyér, hanem a közösségi együttlét, a kulturális örökség és a generációk közötti találkozások ünnepe is lett Győrben.
Galéria: Ács Tamás