Kowa a színpadról jelentette be: kórházba került Szórád Csaba Jimmy

Győr+ Fotó: Győr+ Archív
2025.09.12. 23:34

Ahogy arról korábban a Győr+ Média is beszámolt, a Kowalsky meg a Vega zenekar szeptember 12-én este a bábolnai koncerten fontos bejelentésre készült. Nos, vélhetően senki nem ilyen hírre számított: a zenekar basszusgitárosa, Szórád Csaba Jimmy kórházban van.

A koncerten a zenekar frontembere, Kowa, azaz Balázs Gyula közölte a közönséggel a meglehetősen ijesztő hírt, miután a színpadra Szórád Csaba Jimmy helyett egy másik kiváló basszusgitáros, a Kutya művésznévre hallgató zenész érkezett meg.

A baljós sejtések akkor kezdtek beigazolódni, amikor Kowa így szólt a közönséghez:

„Változások vannak jelen pillanatban a színpadon! Ne ijedjen meg senki, másrészről viszont a segítségeteket kérjük. Be kell mutassam az új emberünket ma este a színpadon, bár aki sok Kowalsky meg a Vega koncerten volt, azt nem lepi meg a személye, hiszen a Jimmy mellett az első ember most már gyakorlatilag egy évtizede. Köszöntsétek nagy szeretettel Kutyát a színpadon! Másrészről szeretnénk egy felvételt, amin keresztül a Jimmynek üzentek. A Jimmy kórházban van.itt az énekes kitért arra, hogy a basszusgitárost bizony olyan fából faragták, hogy ha lehetett, akkor ő mindig színpadra állt, majd így folytatta:

„Gondolhatjátok, hogy akkor milyen állapotban van most… Úgyhogy szeretnénk most egy hatalmas nagy energiával teli köszöntést a Jimmynek, amit felveszünk és el is küldünk neki, hogy mielőbb gyógyuljon meg, mert a baj tényleg nem kicsi. Úgyhogy szeretnénk látni, hogy ti is mindannyian a Jimmy mellett álltok, mint ahogy mi is! Kezet fel, hangot ki, de mindenki! Ez Jimmynek szól!” – buzdította Kowa a bábolnai közönséget, akik természetesen egy emberként küldték a kért szeretetet és energiát az igencsak népszerű Szórád Csaba Jimmynek.

A részletek egyelőre tehát nem ismertek, a lényeg viszont igen: a kiváló zenésznek szüksége van minden imára, szorításra, energiára hogy minél előbb pozitív hírekről is beszámolhasson hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a Kowalsky meg a Vega.

Kapcsolódó cikkünk:

Kapcsolódó témák: #koncert | #Kowalsky meg a Vega | #zene |