Jótékonysági lecsófőző versenyen lehet aprítani a paprikát, paradicsomot

Győr+ Fotó: O. Jakócs Péter
2025.09.08. 12:39

Ismét jótékonysági lecsófőzést rendez a Győr-Szol Zrt. a vásárcsarnokban. A résztvevők vásárolhatnak a város legfinomabb lecsóiból, a befolyó összegből pedig a rászorulók jutnak támogatáshoz.

A Nyitott piacok napja elnevezésű országos rendezvénysorozathoz kapcsolódóan szeptember 20-án,
szombaton 9:00 és 13:00 óra között jótékonysági lecsófőző versenyt rendeznek a győri vásárcsarnok
előtti téren.
Az induló csapatok által elkészített ételeket a látogatók fél 12-től meg is vásárolhatják,
egy-egy adag kikiáltási ára 800 forint lesz. Mivel a felajánlott összeget az autizmussal élő személyek
életminőségének javításáért dolgozó MMSZ Egyesület Gondviselés Háza – Autisták Otthona Mezőörs
-Mindszentpuszta kapja, természetesen a vásárlók ennél nagyobb összeggel is támogathatják a
szervezetet.

A lecsófőzés mellett különböző programok várják a látogatókat. 9 órától élő műsorral szórakoztatja a
hallgatókat a Győr+ Rádió, a délelőtt folyamán bemutatót tartanak a Bronsis tánciskola növendékei,
kitelepül a rendőrség prevenciós sátra, lesz járműbemutató és lufihajtogatás.
A helyszíni játékban
résztvevők ajándékokat vihetnek haza, a legügyesebb játékos pedig az ötvenezer forint értékű
vásárlást is megnyerheti.

Aki pedig maga is kedvet kap a lecsófőzéshez, az alapanyagokat és hozzávalókat megvásárolhatja a
vásárcsarnokban
az őstermelőktől és a kereskedőktől!