Ezüstös fiúk a győri kenuban

Győr+ Fotó: O Jakócs Péter
2025.09.06. 14:02

Ha pedig már győri sikerekről számolunk be, akkor nem mehetünk el szó nélkül Hancz Illés és Gyurós Arnold remek szereplése mellett sem, akik a szintén roppant fényes ezüsérmet szerezték meg augusztus 6-án, a győri világbajnokságon.

Ráadásul duplán büszkék lehetünk, mert az aranyérmet is magyar sportolók szerezték meg az ifjúsági C1 párosban, mégpedig Faragó-Tóth Viktor és Faragó-Tóth Attila személyében.

A győriek szívéhez az ezüstérem most azér áll közelebb, mert azt a „mi fiaink” lapátolták össze a haza világbajnokságon. Hancz Illés és Gyurós Arnold remek, érett versenyzéssel utasította maga mögé a többieket és szerezték meg az igencsak értékes helyezést.

Galéria: Ács Tamás

Szintén a világbajnokság előtt, a Győr+ Média írta róluk:

A srácok csak idén kezdték meg a nemzetközi szereplést, és nemzetközi versenyen most először ülnek majd közös hajóban, ennek ellenére komoly célokkal vágnak neki a hazai világbajnokságnak. Mindketten erősnek érzik magukat, ráadásul Illésnek már van egy ezüstérme az idén júniusi, portugáliai Európa-bajnokságról:

„Egy dobogónak nagyon örülnénk, sokat készültünk, sokat dolgoztunk, a versenyen szeretnénk magunkat teljesen kievezni, hogy meglegyen a munka eredménye. Számolgatni nem számolgatunk, ha maxon megyünk, ahogy gyakoroltuk, akkor nem lehet baj. Az biztos, hogy nagyon sokan fognak szurkolni nekünk, mi pedig szeretnénk, ha jól debütálna a párosunk a hazai közönség előtt” – fogalmazott Hancz Illés.

Ezüstös és aranyos fiúk egy fotón!

Nos, a dobogó nemhogy összejött a győri fiúknak, mindjárt a második fokára állhattak fel a 14,6 kilométere táv után.

Korábban írtuk:
Kapcsolódó cikkünk:
Kapcsolódó témák: #kajak kenu | #világbajnokság |